Ezt olvastam - Tomcsik Nóra: A változások kora

2017. március 23. - T. C. Lang

Szeretem a könyveket, és gyakran veszek részt olyan játékokban, ahol elektronikus vagy nyomtatott könyvet lehet nyerni. De megválogatom, mire pályázok: csak olyanokért szállok ringbe, amelyek tényleg érdekelnek. Így jutottam hozzá Tomcsik Nóra A változások kora című regényéhez: kedvezményes vásárlási lehetőséget nyertem az írónő molyos játékán, és nem volt kérdés, hogy kihasználom-e! :)

avaltozasokkoraborito.jpg

A könyv főszereplője, Henry beleszeret barátja, George egyik húgába. Ami nem is lenne baj, ha nem az 1900-as évek elején játszódna a történet, és nem más társadalmi osztályba tartoznának, ugyanis míg Henry szegénysorból származik, Sarah egy grófkisasszony, akit anyja rangjához méltón kíván kiházasítani.

Henry a társadalmi ranglétrán történő előrelépés reményében elhagyja Keswick városát, ám Sarah-val nem szakítja meg a kapcsolatot, titokban levelezik vele, barátján keresztül. Ezzel párhuzamosan George is távozik a szülői házból, hogy Lancasterben papnak tanulhasson, mely tettével magára haragítja családját, kiváltképpen a tradíciókhoz foggal-körömmel ragaszkodó anyját.

Mindkét fiú sok megpróbáltatáson megy keresztül. Henry naiv és önérzetes, büszkesége pedig sokszor bajba sodorja. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, sokszor nem tudja tartani a száját, amikor kéne. De még elég fiatal, és valóban nem könnyű ezt levetkőzni. George megfontoltabb, bár ő sem mindig képes türtőztetni indulatait. Henry eszének és kitartásának köszönhetően egyre nagyobb elismerést vív ki: a lovászfiúból áruházi takarító lesz Londonban, előléptetik eladóvá, majd elszegődik Doverbe inasnak a Stewart családhoz, ahol barátságot köt a gróf lányával, Annával. A személyzet tagjai között azonban akadnak, akik jócskán megkeserítik az életét, végül matróznak áll. Minden tettét az motiválja, hogy méltó legyen elnyerni Sarah kezét, ám egyre távolabb sodródik céljától. Közben George a papneveldében megtapasztalja grófi származása hátulütőit, majd elbizonytalanodik abban, hogy a megfelelő pályát választotta-e. Mivel a fiú lemondott a világi javakról, a McAdams birtok egy távoli rokonra, Jacobra fog szállni – őt szemelte ki a grófnő lánya jövendőbelijének. Sarah-nak választania kell Henry és Jacob között, ám a döntés nem is olyan egyszerű. A történet előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kap Anna, aki akaratán kívül sok fejfájást okoz a fiúknak. Charlotte, George fiatalabbik húga hamar belopta magát a szívembe, remélem, sokat olvashatok még róla a következő kötetekben.

A múlt titkaira apránként derül fény, mint ahogyan arra is, hogy Henry nem csupán Sarah miatt hagyta el a Tóvidéket, valamint arra, miként vált jó baráttá két ennyire különböző fiú. Henry igazán elképesztő kalandokba keveredik (nagyon nem szeretnék spoilerezni), az események pedig előrevetítik a szerelmi szál(ak) bonyolódását.

A könyvnek vannak gyermekbetegségei, melyek kezelése a felkért szakembergárda feladata lett volna (helyesírás, személyleírások, helyenként a fogalmazás, tördelés), de ezekkel együtt is teljesen szerethető. Tetszett a felépítése, hogy hol egyik, hol másik fiú, máskor pedig valamelyik lány szemszögéből nézve halad előre a történet; a hamisítatlan angol atmoszféra, amit a szerzőnek igazán jól sikerült megidéznie; azért pedig kifejezetten rajongok, amikor valós történelmi eseményeket sző valaki bele a cselekménybe, mint jelen esetben – hatalmas pluszpont érte!

Legújabb dedikált szerzeményem :) Köszönöm, Nóri! #aváltozásokkora #szeretemakönyveket #könyv #tclang #tclangszerző

T. C. Lang (@tclang.szerzo) által megosztott bejegyzés,

A karakterek nem idealizáltak, ellenben gondolkodnak, vívódnak – „élnek”. Ezt kifejezetten fontosnak tartom kiemelni, mert Henry és Sarah éppúgy küszködnek érzéseikkel, mint ahogyan a szerelmesek a való életben tennék. Hiszen ki ne bizonytalanodna el a döntése helyességét illetően, ha hónapokig nem kapna levelet a kedvesétől, és évekig nem látná? Vajon ki nem tenné fel magának a kérdést, hogy érdemes várnom rá? Megváltozott, vagy még ugyanaz az ember? Még mindig engem akar? És vajon még mindig akarom őt? A szereplőkben is felmerül a kétely. George a családja mellett önmagával vív kemény harcot, Charlotte igazi talpraesett, vagány csaj, Anne-t pedig szintén nem kell félteni – az ő egyénisége valahol Charlotte belevaló és Sarah finomkodó jelleme között helyezkedik el. A világgal, a társadalmi berendezkedéssel együtt ők is változnak.

A könyvvel együtt megkaptam a Karácsony a kastélyban című novellát is, mely a regény előzménytörténete – bár én utólag olvastam. Gilford gazda (Henry gyámja) nem lett szimpatikusabb, ellenben George-dzsal és apjával (akik számomra egyébként is kedvesek). A szikrázó napsütés és a kinti 25 fok(!) ellenére igazi karácsonyi hangulatba kerültem tőle.

Követem Tomcsik Nóra Facebook-oldalát, ahol közzétette, hogyan képzeli el a szereplőket. Előbb találkoztam ezzel a jegyzettel, mint vettem kezembe a könyvet, és olvasás közben (ahogyan filmszerűen peregtek az események a lelki szemeim előtt) mindig Kit Haringtont láttam George-ként. Még több George-ot a második kötetbe! :)

avaltozasokkoraszereploi.jpgAz írónő képzeletében így jelennek meg A változások kora szereplői
- a linkre kattintva további érdekességeket tudhattok meg róluk

Aki csöpögős-romantikus történetet szeretne olvasni, ne ezt válassza. Aki viszont szereti a 1900-as évek elejének hangulatát, nyugodtan emelje le ezt a kalandokban bővelkedő kötetet a polcról! Én várom a folytatást! :)

A könyvet megtaláljátok a Libri könyvesboltjaiban, illetve megrendelhetitek a Bookline-ról, elektronikus formátumban pedig letölthetitek a Líra webáruházából.

*

Szeretitek a kalandot, a romantikát? És az angyalokat? Kíváncsiak vagytok, milyen a pokol?
Ha minden kérdésre igen a válaszotok, akkor ajánlom figyelmetekbe az A Lámpás nyomában című könyvet. További információkért, érdekességekért kattintsatok ide.

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Itt találjátok a könyves beszámolóimat, itt pedig az interjúimat.

Olvasásra fel!

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss hírekről, DIY ötletekről és akciókról!

Feliratkozom