Interjú - Vendégszerző: Bogár Erika/Rica Whimsy

2016. március 07. - T. C. Lang

Ha te magad is írsz - függetlenül attól, hogy már publikáltál-e vagy sem -, akkor feltétlenül érdemes elolvasnod a következő interjút, hogy meríts más tapasztalataiból, olvasóként pedig közelebb kerülhetsz a szerzőhöz. Az alább található kérdéseket magam is gyakran megkaptam barátaimtól, ismerőseimtől vagy író-olvasó találkozókon, és engem is foglalkoztatnak mint olvasót/szerzőt. Lássuk!

A szerepek felcserélődnek, most én vagyok a kérdező fél, partnerem pedig Bogár Erika (Rica Whimsy), a Zorn szigonya I-II., a Naptánc és a Tullia meséi - Őrző című könyvek szerzője, akinek több novellája is megjelent különböző antológiákban, és tavasszal önálló novelláskötettel jelentkezik.

bogar_erika.jpgBogár Erika/Rica Whimsy

TCL: Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?

BE/RW: Egész kis korom óta találok ki történeteket, mert féltem/félek a sötétben, egyedül, buszon, vonaton. Az írás tizenkét éves korom óta része az életemnek, mindig segített rendbe tenni a gondolataim.

TCL: Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?

BE/RW: A legelső egy vers volt a napköziben, gyorsan írtam, kötelező feladat volt. A novelláimat általában egy nap alatt írtam, úgy húsz éves koromig. Azóta tudatoson írok, ez más munkamódszert jelent, hosszabb érlelés, többszöri javítás.

TCL: Miből merítesz ihletet az íráshoz?

BE/RW: Az életből.

TCL: Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?

BE/RW: Vannak.

TCL: Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád?

BE/RW: Hullámokban. Az élethelyzetem miatt nem tudok mindennap írni, de mindennap olvasok, és bárhol és bármikor jegyzetelek, ha eszembe jut valami. Ha éppen novellán vagy regényen dolgozom, akkor a napi olvasás a már elkészült írás átnézését, javítását jelenti. Ha nincs legalább egy órám írni, le sem ülök, amúgy négy-öt órát szeretek egy huzamban írással tölteni.

TCL: Megszerkeszted, vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat?

BE/RW: Hagyom szárnyalni a fantáziám, majd szerkesztem.

TCL: Szembesülsz nehézségekkel írás során? Ha igen, milyenekkel?

BE/RW: Az időhiány a legrosszabb, a magánélet néha átírja a terveim, és van időszak, amikor egyszerűen nem tudok írni.

TCL: A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?

BE/RW: Rejtetten.

TCL: Borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?

BE/RW: Szakemberek.

TCL: Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről?

BE/RW: Inkább nem minősíteném…

TCL: Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyvedet?

BE/RW: A magyar könyv kiadás helyzete miatt.

TCL: Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?

BE/RW: A nagy kiadók által kiadott könyvek egy része olvasásra nem méltó.

TCL: E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?

BE/RW: Nyomtatott, de a pénz nagyúr…

TCL: Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?

BE/RW: Könyvtáros vagyok.

TCL: Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?

BE/RW: Művészléleknek, akit a gyakorlat néha nem hagy szárnyalni.

TCL: Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?

BE/RW: Korábban rajzoltam, de nem tudtam azt lerajzolni, amit elképzeltem, csak leírni.

TCL: Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van műfajod/íród/könyved?

BE/RW: Úgy kell a könyv, mint egy falat kenyér. Murakami Haruki, Leon Uris, Nicholas Evans, Henryk Sienkiewicz, Walter Scott, William Shakespeare.

TCL: Mely művek voltak rád hatással?

BE/RW: Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Sienkiewicz: Tűzzel-vassal, Leon Uris: Szentháromság, Nicholas Evans: A füstlovag, Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském; még volt pár, de ezek jutottak elsőre eszembe.

TCL: Hogy viszonyul a családod az íráshoz?

BE/RW: Felemásan, ki így, ki úgy.

TCL: Melyik a kedvenc saját műved?

BE/RW: Most az Őrző.

TCL: Milyen visszajelzéseket kapsz?

BE/RW: Általában pozitívakat, de az érkező negatív kritikák is segítő szándékúak, és legtöbbször jogosak.

TCL: Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?

BE/RW: Megfontolom őket.

TCL: Mit tanácsolsz kezdő íróknak?

BE/RW: Olvassanak sokat, és írjanak sokat. Ebben a sorrendben.

TCL: Köszönöm a válaszaidat!

A beszélgetést, valamint szerzőtársaim kérdéseit megtaláljátok Erika honlapján is, illetve további információkat olvashattok műveiről.

Ne maradjatok le az interjúsorozat többi részéről, melyeket ide kattintva érhettek el!

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet is szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Nem tudjátok mit olvassatok? Segítek!

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr928426290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.