Interjú - Vendégszerző: Visnyei Veronika Júlia/Julie V./Julie V. Scott

2016. március 14. - T. C. Lang

Ha te magad is írsz - függetlenül attól, hogy már publikáltál-e vagy sem -, akkor feltétlenül érdemes elolvasnod a következő interjút, hogy meríts más tapasztalataiból, olvasóként pedig közelebb kerülhetsz a szerzőhöz. Az alább található kérdéseket magam is gyakran megkaptam barátaimtól, ismerőseimtől vagy író-olvasó találkozókon, és engem is foglalkoztatnak mint olvasót/szerzőt. Lássuk!

A szerepek felcserélődnek, most én vagyok a kérdező fél, partnerem pedig Visnyei Veronika Júlia (Julie V./Julie V. Scott), a Faithbell című könyv, valamint a Net-kaland címet viselő történet szerzője.

visnyei_veronika_julia.jpgVisnyei Veronika Júlia/JulieV./Julie V. Scott

TCL: Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?

VVJ/JVS: Mindig szerettem írogatni, az első emlékem talán az ezzel kapcsolatban, hogy szövegértésből kitűnő voltam, szerettem kielemezni a tekergő mondatokat, elveszni közöttük, keresni a belső tartalmat. Kiskamaszként aztán elkezdtem versekbe szedni a bennem felmerülő gondolatokat, érzéseket. Nem titok, nem voltam népszerű gyerek, saját világot építettem fel annak érdekében, hogy ne legyek mindig egyedül. Hamar megismertem a felszínes barátságokat, kapcsolatokat, amit így adtam ki magamból. Novellákat, verseket kezdtem írni, néhány országos versenyen is eredményes helyezést értem el még alsó tagozatos diákként. Az első komolyabb verseim akkor születtek, mikor a legelső szerelmi csalódás ért. Miután túltettem magam a dolgon, évekig egyetlen sort sem írtam.

TCL: Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?

VVJ/JVS: Az első kiadott művem a Faithbell, mely nagyjából 1 hónap alatt készült el. Abban az egy hónapban bizony volt olyan, hogy 2-3 napig nem aludtam, csak írtam. Ömlöttek belőlem a szavak és a mondatok, talán épp ezért érzem úgy, hogy lett volna még mit csiszolni rajta. 2014. decemberében kezdtem írni, 2015.02.06-án adták ki.

TCL: Miből merítesz ihletet az íráshoz?

VVJ/JVS: Képes vagyok bármiből meríteni. Egy hangszín, egy szókapcsolat, a napsütés képes megihletni néhány szóra. :)

TCL: Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?

VVJ/JVS: Tesztolvasóim nem igazán, tanácsadóim annál inkább! Sky Jensen rengeteget segít nekem, mikor elakadok egy-egy résznél, vagy csak nem találom a megfelelő szavakat. Olyankor agyalunk egy sort, a vége pedig az, hogy az olvasók imádják! Valamint tanácsadókhoz sorolnám minden olvasómat, hiszen ők azok, akik a folytatásokra biztatnak, olykor-olykor pedig ötletekkel látnak el, ők hogyan képzelik a folytatást. :)

TCL: Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád? Megszerkeszted, vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat? 

VVJ/JVS: Imádnám, ha minden nap lenne időm írni, de sajnos nincs. Többnyire hullámokban tör rám, olyankor papírt és tollat ragadok, ha épp nincs nálam a laptopom, és őrült firkálásba kezdek. Gondoltam már rá, hogy vázlatpontok alapján írok majd, de sosem jön össze, a képzeletem mindig mást diktál. :)

TCL: Szembesülsz nehézségekkel írás során? Ha igen, milyenekkel?

VVJ/JVS: Nevek, helyszínek megválasztása okoz nálam nehézséget, főleg, mivel nem szeretem lekötni a szereplőimet. Nagy hibámnak tekintem, hogy az írásaim javát a karakterek érzelmeire építem, hagyom, hogy a helyszínek elvesszenek a rengetegben. Valamint sokszor rohanok egy-egy fejezetben, annyi mindent szeretnék belesűríteni, amit már felesleges, amolyan "mindig történik valami" alapon. Ez az átolvasásoknál rengeteg nehézséget okoz, mivel mindig úgy érzem, jobb lenne elölről kezdeni és lassítani.

TCL: A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?

VVJ/JVS: Igen. A főhősnőim akarva, akaratlanul is az én életutam egy részét járják végig. Beteljesítik azokat az álmokat, amiket én úgy érzem, nem érhetek el, vagy megtestesítik a félelmeimet. Példa erre az egyik legnagyobb, a szüleim és a testvéreim elvesztése. SPOILER! Alice Faithbell összes rokona meghal, mindannak ellenére, hogy próbálja őket megmenteni.

TCL: A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?

VVJ/JVS: A Faithbell borítója a Publio Kiadó munkatársainak munkája, míg a későbbieket már én szeretném tervezni.

TCL: E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?

VVJ/JVS: Bevallom, mindig a nyomtatott könyvek lesznek a zsánereim, de mivel ma már a technika világában élünk, így megbarátkoztam az e-könyvekkel is. Mindkettőnek meg van a maga előnye, s hátránya is. De azért egy frissen kinyitott kötet illatát nem pótolhatja semmi...♥

TCL: Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?

VVJ/JVS: Igen, van. Pultosként dolgozom egy étteremben, s ennél messzebb talán nem is állhatna az írástól. :) Előtte kórházban dolgoztam ápolási asszisztensként, szóval mondhatom, hogy az sem állt túl közel hozzá. Mindezek ellenére rengeteg ötletem támad itt, az embereket nézve, beszélgetve velük.
A vicces egyébként az, s ezt talán tekinthetjük összefüggésnek, hogy még decemberben elkezdtem egy kéziratot, ahol a főszereplőm egy étteremben kezd dolgozni. Januárban pedig megtaláltam azt az álláshirdetést, ami által ide kerültem. Furcsa csavarok vannak az életben, az egyszer biztos. :)

TCL: Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?

VVJ/JVS: Részben mindkettőnek. Rajongok a művészetekért, de szinte nincs olyan helyzet, amiben ne találnám fel magam. Jó problémamegoldó képességgel rendelkezem, ám szeretem mindenbe belevinni a kreativitásomat.

TCL: Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?

VVJ/JVS: Természetesen! 13 éves korom óta kézműves termékekkel foglalkozom, saját márkanév alatt futnak, mely a JVS Collection nevet viseli. Kézzel készített ajándéktárgyak, evőeszközök, ásványköves drótékszerek, textil figurák sokasága díszíti a kínálatot, s mindez teljesen saját készítésű. 

TCL: Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van kedvenc műfajod/íród/könyved?

VVJ/JVS: Az, hogy szeretek olvasni, nem elég kifejező. Könyvekkel kelek és fekszem, s ritkaság számba megy, ha nincs a táskámban is egy-egy elvétve. Kimondott műfajom nincs, mostanában nagyon megragadtak a romantikus, erotikus, fantasy, dráma témájú könyvek. Nagyon szeretem például Gayle Forman, Chevy Stevens, Abbi Glines munkáját, de ténylegesen kedvencet nem tudnék mondani. A könyvekkel is pontosan ugyanez a helyzet, mindig az az aktuális kedvenc, amit a kezeim között tarthatok. :)

TCL: Mely művek voltak rád hatással?

VVJ/JVS: Rengeteg könyvet olvastam már, és mind-mind hozzáadott valamit a lelkemhez. Egyetlen van, amit igazán kiemelnék, mégpedig Julie Anne Peters - Amikor ezt olvasod, én már nem leszek című művét. Teljesen megértettem a főhős fájdalmát, a gondolatait, mondhatni azonosultam vele. Azt hiszem, nem is kell ehhez több kommentár, aki átélt már hasonlót, az megérti.

TCL: Hogy viszonyul a családod az íráshoz?

VVJ/JVS: A családom büszke rá, hogy írok. Támogatnak, anyukám például az egyik leglelkesebb olvasóm. Tudom, hogy amint ez is felkerül, falni fogja a sorokat, szóval innen is puszillak anya! :)

TCL: Melyik a kedvenc saját műved?

VVJ/JVS: A kedvencem egy kézirat volt, ami a Habcsók nevet viselte. A facebook oldalamon több részletet is megosztottam belőle, aztán egy nap a számítógépem felmondta a szolgálatot, és elveszett egy év munkája. A mai napig fáj a szívem a különleges történetért, de képtelen vagyok újraírni.

TCL: Milyen visszajelzéseket kapsz?

VVJ/JVS: Általában pozitívat, de akad egy-két negatív is. Már alapjába véve elég pozitívnak gondolom azt, hogy tavaly március óta a blogon 100.000+ oldalmegtekintés volt, s a wattpad profilommal együtt több, mint 100 feliratkozót tudhatok magaménak. A facebook profilom pedig az 500 kedvelőt súrolja. Hála a Net-kalandnak sokan megismerték a nevem, ezáltal a Faithbell is olvasottabb lett.
A negatív kritikákkal igazából úgy vagyok, hogy ha megfelelő stílusban vannak közölve, nem pedig ócsárolva és direkt sértegetve, akkor könnyen tanulok belőlük. Azonban ha a megfogalmazás nem szalonképes, ténylegesen képes vagyok megbántódni és felhagyni az egésszel. Az utolsó esetnél, ha nincsenek mellettem az olvasóim, akkor valószínűleg végleg lehúzom a rolót. Nincs is gonoszabb annál, ha valaki féltékenységből kezdi el bántani a másikat.

TCL: Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?

VVJ/JVS: Teljes mértékig. Fontos, hogy mindig tisztában legyek vele, sosem lesz tökéletes mindenki számára a munkám. Szeretnék megfelelni az olvasóimnak, azt a színvonalat hozni, amit megérdemelnek. Úgy gondolom, ha kapcsolatot tartok velük, segítenek rávilágítani az esetleges problémákra, amiket így könnyebben megoldhatok.

TCL: Köszönöm a beszélgetést!

Visnyei Veronika Júlia történeteiről további információkat a blogján lelhettek, valamint megtaláljátok a beszélgetésünket is.

Ne maradjatok le az interjúsorozat többi részéről, melyeket ide kattintva érhettek el!

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet is szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Nem tudjátok mit olvassatok? Segítek!

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr778432584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koltotroll 2017.01.04. 20:42:32

erdekes, kiprobalnam az interjut