Ezt olvastam - Kocsis Nagy Noémi: Fenevadak Erdélyben

2016. szeptember 30. - T. C. Lang

A blogom rendszeres olvasóinak már ismerősen csenghet Gerda Green, azaz Kocsis Nagy Noémi neve, ugyanis júniusban készítettem vele egy izgalmas interjút, illetve tagja volt az Egy őrült történet szerzőgárdájának, amiről itt és itt is írtam. Most pedig elolvastam a Fenevadak Erdélyben című könyvét.

ISBN: 978-963-397-699-9

Bűneset a láthatáron! #olvasás #reading #könyv #olvasnijó #tclang #tclangszerző

@tclang.szerzo által közzétett fénykép,

A szerzőtől kaptam egy dedikált példányt, amit ezúton is köszönök neki! :) A könyv borítóját igazán egyedinek találtam, de hogy miért pont ilyen lett, arra csak a történet vége szolgáltat magyarázatot… No de ne rohanjunk ennyire előre!

Először nagyon meglepődtem, amikor egy egész oldalas grafikába botlottam, mert mostanában nem találkoztam ilyen illusztrációval – egyébként több is akad belőle a könyvben –, de kifejezetten krimihez illőnek találtam.

A történet nagy része Erdélyben játszódik, és mivel volt szerencsém eljutni a Medve-tóhoz, azok az érzések jártak át a sorok olvasása közben, amelyek akkor játszódtak le bennem. Kicsit olyan volt, mintha megint ott lennék. :)

Az írónő nagyon szépen, érzékletesen fogalmaz, ami nem újdonság számomra, mivel ezt már az Egy őrült történetet lapozva is megállapítottam. A szereplők emberiek – Róbert bácsi és Ilonka a tipikus kedves öregek, Herold kiválósága ellenére is esendő és gyarló, Szentkirályi Ágnes pedig szintén más, mint amit várnánk – erről nem árulok el többet, nem szeretnék spoilerezni. :) A tájleírások Jókaira emlékeztettek, a városok, épületek és műkincsek bemutatása Dan Brownra. Az ételek változatosságának, küllemének leírásától pedig egyenesen összefutott a nyál a számban – ilyen finomságokról olvasva kinek ne csorgott volna! Ezek a jelenetek megakasztották a cselekményt, tovább fokozva a várakozást, az izgalmakat. Az erotikus jelenetek ízlésesek, és egyáltalán nem olyan közönségesek, mint abban a bizonyos „szürkében”.

A könyv kicsit klasszikus krimisorozatokra emlékeztetett – talán nem véletlen, tudom, hogy az írónő is nagy rajongójuk –, amikor az epizód nagy részében az előkészítés, a feszültségkeltés, a nyomok elhintése folyik, hogy a történet a végén egy nagy dobásban teljesedjen ki!

Ti is olvastátok? Akkor mondjátok el a véleményeteket róla!

Itt találjátok a többi könyves beszámolómat, és ide kattintva tudtok beleolvasni A Lámpás nyomában című misztikus szerelmes regényembe.

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Olvastátok már az interjúimat?

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss hírekről, DIY ötletekről és akciókról!

Feliratkozom

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr5311754001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.