Interjúhétfő - Vendégszerző: Demeter Norbert

2016. november 28. - T. C. Lang

Ahogyan a tegnapi Facebook-jegyzetemben (amit szintén érdemes elolvasni) előre jeleztem, egy igazán izgalmas interjúval készültem nektek! Már sokféle műfajban alkotó szerzőt faggattam – a krimitől a meséig, a sci-fitől a kalandregényig, a versektől a pszichológiáig –, de horrorkönyv íróját még nem! Mai kérdésözönöm alanya Demeter Norbert, akinek múlt hónapban jelent meg A Lanky ház halott című hátborzongató regénye.

demeternorbert.jpgDemeter Norbert

TCL: Már korán megmutatkozott művészi éned: általános iskolában kezdtél zongorázni, majd drámatagozatos gimnáziumban folytattad a tanulmányaidat, végül színészként végeztél - és később dolgoztál is. Miért hagytál fel a színészettel?

DN: Őszintén? Meguntam. A színház majd’ egy évtizedig nagy szerelem volt és nagyon nagy lánggal égett. Talán emiatt is kopott meg a végére a varázs. Persze lehet az is benne volt, hogy fiatalon kezdtem, tizenöt éves koromtól kezdve játszottam, és mivel gimis voltam még, sok próba, fellépés esett hétvégére, vagy tartott késő estig, és amíg más bulizott és élvezte a fiatalságát, én dolgoztam. Eleinte persze nem volt nyűg, sőt, kiváltságként gondoltam rá, és mivel kis színház voltunk – alapítványi és városi támogatottsággal –, sok szerepben kipróbálhattam magam. Sok olyanban, ami másnak csak később adatik meg, már ha megadatik egyáltalán. Egyébként akkoriban úgy hittem, csakis színész lehetek, semmi más. Viszont egy idő után túl sok volt a korlát, a lemondás, és én vágytam megtapasztalni más dolgokat is, olyanokat, amikre a színház mellett nem nagyon volt/lehetett időm. De egy búcsú sohasem könnyű, és az elválást is amíg lehetett, halogattam. Aztán otthagytam. Majdnem tíz éve mindennek. Azóta sem léptem fel újra.

TCL: Mi volt a kedvenc vagy legemlékezetesebb szereped?

DN: A kedvencem Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabjának Hamuhó Ödönje volt. Az első komoly szerepem volt, amivel felkeltettem az emberek figyelmét. Idővel fesztiváldarab lett, sokat játszottuk mindenfelé az országban. Az első monológra még ma is tisztán emlékszem. A legemlékezetesebb szerep pedig egy kabaréjelenethez kapcsolódik, aminek a címe, ha jól emlékszem Majd a Jegenye! volt. Életem első nyílt színi tapsát kaptam meg, ami egy színész számára egyike a legnagyobb elismerésnek, amit közönségtől kaphat.

TCL: Nem vágysz vissza színpadra?

DN: Eleinte hiányzott, és nagyon sokáig kerestem az utat, hogy valamilyen formában visszamehessek a deszkákra. Csatlakoztam egy amatőr társulathoz is, de egy-két próba után rájöttem: semmi sem változott, már nincs meg a tűz, ami korábban hajtott. Így elkezdtem más dolgokat keresni, amik lefoglalják az alkotni vágyó énemet.

TCL: A színjátszás mellett zenét szereztél, dalokat írtál (szöveggel és a nélkül), sőt, musicalt is. Láthatjuk valahol?

DN: Aki ismer, tudja, hogy a zene, az éneklés mindig is meghatározó szerepet töltött be az életemben. Az első dalaimat 14 éves koromban írtam, aztán autodidakta módon fejlesztettem magam. A zeneszerzésben sokat segített a négy évnyi klasszikus zongora- és szolfézstanulmányom, a dalszövegírás pedig csak jött magától. Egy időben ez már annyira az életem részévé vált, hogy bárhol, bármikor képes voltam szöveget írni, sőt, rímekben beszélni akár egész nap. Aztán a gimiben csináltam egy pop triót, saját számokat énekeltünk, és nagy sikereink voltak különböző rendezvényeken. Aztán az élet úgy hozta, hogy az egész megmaradt egy sulibandának. A musicalek megírása, nos az már nagyobb falat volt. Az első – és itt már bejött a horror vonal is –,  a Dracula, a sötétség fejedelme címet viselte, harmincegynéhány dallal. A sztori szorosan kapcsolódik a regényhez, klasszikus, ódivatú vámpírtörténet, a zene nagyívű, drámai és melankolikus. Aztán évekkel később jött a Hasfelmetsző! című darab, de ez utóbbit már nem fejeztem be. Remélem, egyszer elővehetem majd őket, és egy zeneszerző-hangszerelő segítségével színpadra állíthatom majd valahol, valamelyik színházban. De egyelőre ez nincsen tervben. Most csak az írás van.

TCL: Melyik zenei műfaj áll hozzád a legközelebb alkotóként és melyik hallgatóként?

DN: Általában mindenevő vagyok, de –­­­­ és ez valószínűleg furcsán hangozhat egy horrorszerző szájából –, én a dallamos popzenét szeretem igazán. Alkotóként legalábbis nagyon sok ilyen dalt írtam. De, el kell mondjam, mindig is vonzottak a sötétebb zenék, amik zavarba ejtenek, kimozdítanak a komfortzónámból. Hallgatóként nagy filmzene rajongó vagyok. És nagy híve Danny Elfman (Ollókezű Edward, Batman) és Graeme Revell (A holló, Daredevil) munkásságának.

TCL: Írás közben is hallgatsz zenét?

DN: Igen, és általában ihletformálóként használom. Mindig az adott jelenethez illeszkedően. Például az akciódús, sötét és horrorisztikus jelenetekhez nagyívű filmzenéket, a leírásokhoz és a „töltelékjelenetekhez" smooth jazzt szeretek hallgatni. De kizárólag instrumentálisat. A szöveg elvonja a figyelmemet.

lankyhaz.jpgTCL: Október 24-én jelent meg az első regényed a sejtelmes A Lanky ház halott címmel az Underground Kiadó gondozásában. Mennyire volt rögös a kiadáshoz vezető út?

DN: Nem volt az. Sőt, sokkal könnyebben ment, mint azt először gondoltam. A történethez hozzátartozik, hogy eleinte nem is akartam Magyarországon kiadni a regényt, arra gondoltam, lefordíttatom, és angol piacon próbálkozom vele. Aztán egy nagyon jó barátom javaslatára döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom az itthoni publikálással. Miután megtaláltam az Undergroundot, már könnyű volt a dolgom. Nagyon sok mindenben segítettek és akkor úgy tűnt, ez egy hosszútávú és gyümölcsöző kapcsolat lesz.

TCL: Meglehetősen rövidre sikeredett az együttműködésetek az Undergounddal: november 17-én bejelentetted, hogy ezentúl a Colorcom Kiadó "biztosít telket" a Lanky háznak. Mi áll a "költözés" hátterében?

DN: Az Underground november 7-én küldött egy levelet, melyben tudatták, hogy gazdaságossági szempontból nem tudják a továbbiakban előállítani és árulni a Lanky házat a jelenlegi formájában. Így vagy nagy tételben rendelek vagy, ha továbbra is a POD terjesztést szeretném, akkor ketté kell osztanom a könyvet, tehát két kötetben vinni tovább. Harmadik lehetőségként felajánlották, hogy ha az első kettő nem szimpatikus, megkaphatom a nyomdai fájlokat, és kereshetek új kiadót. Próbáltam velük más megoldást találni, de nem lehetett. Így én az utóbbi lehetőséget választottam. A döntésemben több dolog is szerepet játszott. Az egyik az volt, hogy nem akartam már az első könyvemmel hiteltelennek tűnni az olvasóim szemében, hiszen két hétig egy kötetben árultuk (606 oldal) 3.800Ft-ért, viszont két kötetben már 6.000Ft fölé kúszott volna fel az ár. Ezt pedig nem akartam. Szerencsémre hamar rátaláltam a Colorcom Kiadóra, akik rugalmasak és segítőkészek voltak, és ami talán a legfontosabb volt, készek voltak azokra a kompromisszumokra, amikre az Underground nem: én elengedem a jutalékom nagy részét, ők pedig kiadják egy kötetben a könyvet, és így az olvasók elfogadható áron jutnak a regényhez. Ezzel a váltással nem akartam senkinek sem problémát, és azt akartam elérni, hogy mindenki jól járjon. Nekem jelenleg az volt a fontos, hogy a Lanky ház kapható legyen. És örülök, hogy ebben az új kiadóm teljes mértékig támogat.

TCL: Hogyan viszonyulsz az e-könyvekhez? Tervezed elektronikus formában is értékesíteni?

DN: Nincs bajom az e-könyvekkel, bár én személy szerint jobban szeretem a kezembe fogni a kötetet, amit olvasok. Szeretem a könyvek illatát, a papír hangját, miközben az oldalakat forgatom. Ebben talán kissé ódivatú vagyok. De ettől függetlenül teljes mértékig megértem az elektronikus könyvek térhódítását, és nagyon hasznosnak tartom, hogy például külföldön élő magyarok is olvashatnak magyar szerzőktől, és csak néhány kattintás kell hozzá. Nem kell napokat, heteket várniuk a könyvre, az esetleges magas szállítási költségekről nem is beszélve. A Colorcommal igazából még nem beszéltünk az e-könyv értékesítésről, mindenesetre majd szeretném, ha ebben a formában is megjelenhetne a Lanky ház.

TCL: Hogyan látod, megírni nehezebb egy regényt vagy kiadni?

DN: Szerintem mindig az a fázis a legnehezebb, amiben éppen vagy! :) Viccet félretéve, úgy gondolom, ha jól felkészülsz a történetből, az írás könnyű lehet. Hiszen ezért író az ember. A kiadás már más tészta. Teljesen ismeretlen terület volt eddig előttem, de sokat tanultam az elmúlt hetekből, hónapokból. Persze azért írni sem könnyű mindig, minden pillanatban. A Lanky házat, összességében véve, majd’ két évig írtam. Ebben már több átírás is benne van.  Az első vázlat viszonylag hamar elkészült, a sztori nagyjából megvolt a fejemben, mikor hozzákezdtem, tudtam honnan indul és hová tart a történet, és néhány elágazásról is volt némi sejtésem, hogy hová visznek, de általánosságban csak engedtem, hogy áttoluljon rajtam a történet, mindenféle szűrés nélkül. Egyszerűen írtam, ami akkor, abban a pillanatban jött. Hagytam a szereplőket élni, hagytam hadd döntsenek néhány fontosabb kérdésben. Az volt a fontos, hogy ők hogyan reagálnak bizonyos helyzetekre, és nem az, hogy én hogyan tenném. Egyébként is, tudtam, hogy csak vázlat lesz. Álljon össze, aztán kiderül, hogyan tovább. Aztán mikor kész volt, elolvastam. Persze azonnal látszott, melyek a hibái és az erősségei, látszott, mi az, amin még dolgozni kell, és szintén kiderült az is: valami hiányzik a történetből. Egy fontos dolog. Az, ami onnantól kezdve nem köthető egyetlen másik horrorregényhez sem, csakis ehhez. Az, ami megadja a mélységét. Ami megmozgatja a történetet. Hamar rátaláltam, és a nagy munka csak ezután jött, hiszen ez az új esemény az egész regényre hatással volt. És nem csak az oldalszámban – a duplájára nőtt a könyv –, ez a szereplők döntéseiben és viselkedésében, motivációjában is megmutatkozott. Szinte egy teljesen új regényt kellett írni. De megérte. Mert tényleg egyfajta azonosítóval látta el a Lanky házat. Most várom az első visszajelzéseket. Remélem, más is így gondolja majd. Egyébként van némi kutatómunka mögötte, igaz nem sok, mert szeretem magam kitalálni a világaimat és az azokat mozgató erőket, hatalmakat. Azt hiszem, így sokkal hitelesebb tudok maradni, mintha kölcsönvenném mások mitológiáit. Persze, beleszövöm valamennyire a valóságot, egy regény elképzelhetetlen enélkül, de a szereplők eredetét megpróbálom én magam vázolni és elkészíteni. Ez így, íróként sokkal izgalmasabb, mintha csupán valaki másnak a munkájára támaszkodnék.

TCL: Kik és hogyan segítették a munkádat?

DN: Szerencsémre a családom, a barátaim mindig támogattak, és mivel a művészetek iránti rajongásom már elég korán megmutatkozott, sok olyan emberrel ismerkedtem meg, főkép a húszas éveim elején, akik segítsége később létszükségesnek bizonyult. A szerkesztő és a korrektor feladatát nagyon kedves ismerőseim látták el: Balogdy Hajnalka, Dudás Éva és Gruber Kriszta. Egyébként ők próbaolvasóként is funkcionáltak. A borító grafikáját én készítettem, hosszú folyamat volt, mire elérte a végleges formáját, de azt hiszem, jól sikerült, átüt rajta a könyv jellege. Épp így én készítettem a „szakállas arc logómat” is, ami a könyvön is megtalálható, mintegy személyes márkajelzésként. Egy nagyon kedves barátom már a regény kezdeteitől mellettem volt, és ötletgazdaként is funkcionált. Nagy precízséggel mutatott rá a történet hibáira, és segített abban, hogy minél hitelesebb és egységesebb könyvet foghasson az olvasó a kezébe. Szóval sok embernek köszönhető, hogy a Lanky ház ma sziklaszilárdan áll az alapjain.

TCL: YouTube-csatornádon megtekinthető a könyved trailere. Legyél szíves, mesélj a megszületéséről!

DN: Már a kiadás kezdetekor feltűnt az, hogy ebben az esetben nem lesz elég „csak” néhány mondat a Facebookon vagy egy-egy fotó az Instán. Itt komolyabb online jelenlét kell. Feltűnt, hogy a Youtube-ot kevesen használják a kortársak közül. Egy olyan felületnek láttam és látom ma is, amivel érdemes foglalkozni, ha nem is klasszikusan a videóblog keretein belül, de a kreativitásomat efelé is fordíthatom. Mindezek mellett színész is vagyok, szóval, ha valamit el kell játszani, még az is megy, függetlenül attól, hogy valószínűleg már kijöttem a gyakorlatból. Úgyhogy a legjobb barátommal összeültünk, hogy kitaláljuk a videós jelenlétemet is; így született meg a Demeter dumál. Úgy döntöttünk, hogy az epizódokat különböző helyzetekre fonjuk fel, ami egy kicsit megmutat engem is magánemberként, de elsődlegesen a könyvvel kapcsoltuk össze, és azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben ismerhessék azt meg.  Ebből az apropóból készült el a könyvtrailer is: szerintem ez épp annyira fontos, mint egy filmelőzetes, hiszen betekintést engedünk az olvasónak a könyvbe, felkeltjük a figyelmét. Azt már az elején tudtam, hogy én is szeretnék ilyet. Keresgélni kezdtem a témában, hogy mit szólnak hozzá az olvasók, mennyire terjedt ez el Magyarországon. Van-e értelme időt fektetni bele? Aztán egy cikkben/hozzászólásban/blogban olvastam, hogy van, aki azért nem szereti, mert egy élőszereplős könyvtrailer lekorlátozza a képzeletet, és olvasás közben mindig az ugrik majd be; úgy képzeli el a szereplőket, a helyszíneket, ahogyan a kisfilm megmutatja neki. Úgy gondoltam, ezen könnyen segíthetek. Ezért döntöttem a rajzos változat mellett. Egy nagyon kedves barátomat kértem meg, hogy készítse el a skicceket, a szöveg adott volt, itthon felmondtam, megvágtam a videót. Persze ennek a kivitelezésben is kaptam segítséget, a legjobb barátom itt is mellettem volt, és segített abban, hogy ne csak számomra legyen érdekes és élvezetes a film, hanem azoknak is, akinek készül; az olvasóknak.

TCL: Stephen King hatására fogtál horror regénybe, vagy egyébként is a műfaj rajongója vagy?

DN: Is-is. Azt hiszem, a kettő támogatta egymást. Hadd meséljek el valamit: biztosan vannak olyanok, akiknek mond még valamit az a kifejezés, hogy „hangalámondásos (rábeszélős) videokazetta”. Ezek az én gyerekkoromban élték reneszánszukat. Gyakorlatilag az összes nagy filmet így láttuk, megkezdve a Rambóval, a Ragadozón át az olyan klasszikus horrorokig, mint a Rémálom az Elm utcában. Gyerekként mindet láttam. Mindet. Az összes horrort, thrillert, sci-fit az A-kategóriástól a Zs-ig. Faltam őket. Persze, volt, hogy rémálmaim is voltak, de a rettegést nem tudta és ma sem tudja legyűrni a kíváncsiságom, hogyan győzik le a gonoszt, már ha legyőzik egyáltalán. Egyszerűen képtelen voltam becsukni a szemeimet. Tátott szájjal néztem a gonosz felemelkedését, ahogyan maga alá gyűri a hőst, hogy aztán nem sokkal később ő kerekedjen felül rajta és semmisítse meg. Ha más nem, hát a következő részig. Stephen Kingre éppen akkor találtam rá, mikor komolyabban kezdett foglalkoztatni a történetírás, így a kettő – mármint a horror és az írás – összekapcsolódott. Ő volt az, aki tudtán kívül és önkéntelenül is mentorként szolgált nekem. Mindenképpen az ő érdeme, hogy ma horrort írok. De a világ nem csak fekete és fehér. Vannak más ötleteim is, amik nem borzongatóak. Adott helyzetben, majd ők is papírra kerülnek.

TCL: Filmeken is szeretsz borzongani?

DN: Természetesen, de nem szeretem a bugyuta, öncélúan ijesztgetős filmeket. A lélektani horrorok, thrillerek a kedvenceim. De sajnos mostanában ezek is felhígulni látszanak. A tartalom eltűnik az ijesztgetés mellett, a háttérsztorikat összecsapják, nincs elég idejük a karaktereknek kiteljesedni. Igaz, azért nincs minden veszve, akadnak még gyöngyszemek. Legutóbb például a The Vvitch című film volt rám nagy hatással. Azóta többször is megnéztem, és baromi irigy vagyok a sztorira, hogy nem én írtam meg. :)

TCL: Mennyire vannak rád és a munkásságodra hatással? Merítesz belőlük ihletet?

DN: Abszolút. Sőt, megmutatják a trendet, hogyan kell szólni a ma élő emberekhez. Ha egy film, egy sorozat sikeres, abból nagyon sokat lehet tanulni. Ott van például a Netflix egyik saját gyártású sorozata, a The Stranger Things. Nem találja fel a spanyolviaszt, sőt vállaltan klisékből dolgozik, mégis feszes a történet, egy percre sem unatkozol, mert végig képes fenntartani az érdeklődést. Szerethetőek a szereplők, kötődsz hozzájuk. Ha az ember, főképp, ha író figyel, sok remek taktikát leshet el, akár párbeszédről, akár történetmesélésről van szó.

TCL: Talán néhány embert meglep, hogy egy horror történet írója rímeket is farag. Szeretnél verseskötettel is jelentkezni?

DN: A jelenlegi, öt-tíz éves terveim között nem szerepel. Többek között azért sem, mert úgy éreztem, költőnek nem vagyok olyan jó, mint ponyvaírónak. De nem gondolom, hogy furcsa lenne, hogy rímeket is faragtam; a művészember, mikor fiatal, lírikus, szeret magára komoly művészként gondolni, megírni a világot, a mögötte lévő érzéseket, melyről azt hiszi, ismeri őket. Legalábbis velem így volt. Aztán mikor én magam is megtapasztaltam azokat a dolgokat, érzéseket, fájdalmakat és örömöket, amikről korábban írtam, rájöttem, nem tudom rímekbe szedve átadni úgy, ahogy szeretném. De a próza, az más. Abban már működnek a gondolataim. Abban már képes vagyok közvetíteni. Hát ezért nem.

TCL: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

DN: Írni, írni, írni! :) És persze megjelenni. Sok emberrel megismertetni a történeteimet, nagy tömegekhez eljutni. Az alkotásból, az írásból élni. Idegen nyelveken megjelenni. Ezt, mind szeretném az elkövetkező években. Persze, lépésről, lépésre. Az elsődleges feladatom most, hogy felfuttassam a Lanky házat, amennyire csak lehet. A Colorcom téli könyvmustrát szervez december 10-én Budapesten a Jelen bisztróban (Blaha Lujza tér 1). Ott többek között velem is személyesen is találkozhatnak az érdeklődők. Aztán lassan elkezdem az új regényemet. A történet már kész van, csak neki kell kezdeni. A többi pedig jön szépen magától. Csakúgy, mint eddig.

TCL: Sok sikert kívánok!

Kövessétek Demeter Norbertet a Facebookon, ahol most dedikált könyvet nyerhettek! A Lanky ház "építkezéséről" további információkat találtok a szerző oldalán.

Öltöztessétek a lelketeket ünneplőbe! Töltsétek le az ajándék Karácsonyra hangolódós adventi meglepetést, amiben karácsonyig december minden egyes napjára javasolok nektek egy (teljesíthető) feladatot, amivel ti is ünnepi hangulatba kerültök. Van köztük, ami számotokra fog örömöt okozni, de akad olyan is, amellyel ti fogtok mások arcára mosolyt csalni. Mert az ünnep nem csak az ajándékokról szól! A meglepetésért kattintsatok a képre!

karacsonytcl.jpg

alampasnyomaban_1.jpgÉrdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet is szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Itt találjátok a könyves beszámolóimat, és ide kattintva tudtok beleolvasni A Lámpás nyomában című misztikus szerelmes regényembe, aminek hamarosan megjelenik az új kiadása!

Olvastátok már az interjúimat?

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr5212000850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.