Erdélyi élménybeszámoló II.

Medvekaland és mohos-tőzeglápi stand-up

2018. augusztus 21. - T. C. Lang

Az élménybeszámolóm első részében olvashattok többek között a Drakula-kastélyról és az "erdélyi Móriáról", most pedig lássuk a medvét!

szent_anna-to1.jpgSzent Anna-tó

A negyedik nap jelentette számomra az egész utazás csúcspontját. Annak idején terveztük, hogy elmegyünk a Szent Anna-tóhoz, akkor ez elmaradt, most pótoltuk. Van egy kisebb tériszonyom, amin nem segített az oda vezető út: rossz minőségű útburkolat (finoman fogalmaztam, mindenki kipótolhatja egy vérmérséklete szerinti negatív jelzővel), hiányzó vagy rozsdás szalagkorlát a meredélyek mellett… Szóval már maga az út is kalandos volt. A felső megállóban egy fiatal hölgy tájékoztatott bennünket a parkolási lehetőségekről, díjakról és a Mohos-tőzegláp bejárási lehetőségeiről (tíz órától kétóránként indul csoport), végül felhívta rá a figyelmünket, hogy vigyázzunk a medvékkel, tartsunk tőlük távolságot. Gondoltam, ez menni fog, nem sétálok önként egy medve ölelő mancsaiba. A fenti parkolóban hagytuk az autót (ennek a díja 10 lej, a tó mellett 20 lejért lehet letenni), a Szent Anna-tó röpke negyedórás sétával elérhető onnan, ez nem távolság, az ülepem egyébként is tiltakozott a további autózás ellen.

szent_anna-to.jpgMár kopogott a szemem az éhségtől, és noha a fenti parkoló mellett is van étkezési lehetőség, bízva abban, hogy a tóparton is akad valami, lefelé vettük az irányt. A tónál úgy éreztem, mintha mesevilágba csöppentem volna, vagy valami csoda folytán belekerültem volna egy festménybe. „Ez csodálatos! Gyönyörű!” – hajtogattam, mintha megakadt volna a lemez, egy rövid időre meg is feledkeztem a korgó gyomromról. Szerencsémre tényleg volt lenn egy büfé, ahol kukorica és hot dog közül lehetett választani. Az ebédet a parton ülve fogyasztottunk el, miközben a szemünk falta a látványt. Nem mártózhattunk meg a tóban, a víz minőségének megóvása érdekében betiltották a fürdőzést, csónakázási lehetőség azonban továbbra is biztosított. A parton láttunk medvenyomokat, de akárhogy kémleltük a horizontot, a tulajdonosát nem találtuk meg.

A Szent Anna-tavat magunk mögött hagyva baktattunk visszafelé, kissé erőltetett tempóban, hogy ne késsük le a Mohos-tőzeglápba induló csoportos kirándulást, ennek megfelelően az út felső szakaszán épp elég volt be- és kilélegezni, nemhogy beszélni, netán énekelni. (Pedig az énekhangomat meghallva tuti, hogy minden medve fejvesztve menekült volna a környékről. Lehet, hogy az emberek is.) Na, ez az, amit nem szabad medvék által lakott területen elkövetni: csöndben battyogni! Az utolsó kanyarhoz értünk, gyanútlanul felnéztem, és a tekintetem találkozott az út túloldalán zöldellő bokorban matató medve pillantásával. A lábam földbe gyökerezett, a szívem kihagyott egy ütemet, és annyit tudtam kinyögni: „Medve”. Erre a férjem is megállt és felnézett. Ott álltunk mind ledermedve: a maci, a férjem és én. Nem az volt az első gondolatom, hogy „De király, előkapom a telefont, és nyomok vele egy szelfit!”, hanem az, hogy „Bakker, nyolc méter választ el egy medvétől, és nincs köztünk kerítés!” Hatalmas élmény volt a mackókat mézzel etetni a veresegyházi Medveotthonban (szabadon élő medvék esetében ennek a gondolatnak még a csíráját is fojtsátok el!), de a helyzet egy hangyányit más volt. A maci végül – mint akit valami csibészségen kaptak – kissé behúzta a nyakát, majd átugrott a kanyarban lévő szalagkorlát felett, és eltűnt a sűrűben – jó kis adrenalinlöketet hagyva maga után.

mohos_tozeglap1.jpgA Mohos-tőzegláp egyik látogatható tószeme

Ezután következett a Mohos-tőzegláp megtekintése, amit csak idegenvezető kíséretében tehetünk meg, 5 lej ellenében. (Ha valakinek van információja arról, hogy csak főszezonban vagy azon kívül is, ne tartsa magában.) A tőzegláp előtti tisztáson zajlott egy általános ismertetés. Nem tudom, hogy hány idegenvezető tevékenykedik ott, és mind olyan jó humorral van-e megáldva, mint akit kifogtunk, vagy ez a poénos információátadás valami helyi specialitás, esetleg mindkettő, de bizton állíthatom, hogy ez volt a legszórakoztatóbb idegenvezetés, amelyben valaha részem volt! Amikor a kísérőnk azt ecsetelte, hogy milyen alakzatot vegyünk fel medvetámadás esetén, természetesen őt körbevéve, és hogyan törjön ki a jobb szárny, míg ő elmenekül, teljesen kész voltam. A hangos nevetésből ítélve nem csak én élveztem az előadást. Nem viccelte el az egészet, de ez a jópofa ismeretterjesztés biztos, hogy sokkal élvezetesebb és emlékezetesebb, mint amikor valaki eldarálja a száraz adatokat. Neki köszönöm az élményt, nektek pedig jó szívvel ajánlom, hogy vegyetek részt egy bejáráson, ha arra jártok!

Mekkora az intim szféra? Embereknél olyan egy méter – székelyek estében másfél –, medvéknél huszonöt-harminc.

Kocsis László, idegenvezető

Ennek tükrében még félelmetesebb a medvével történt találkozásunk, durván behatoltunk a privát szférájába. Külön szerencse, hogy bocsok nélkül akadtunk össze vele.

A Mohos-tőzeglápba egy fahíd vezet be, majd fapallókon és cölöpökön lépkedve haladtunk tovább. Az út helyenként kiszélesedik, itt összegyűlt a csoport apraja-nagyja, és a kísérő vette át a szót. Az egyik ilyen megállónál megmutatta a vörös és fekete áfonyát, a másiknál a húsevő kereklevelű harmatfüvet és a mámorkát, egy újabbnál a tőzegrozmaringot. Hozzám fordulva mesélte, hogy ha otthon ezzel ízesítem az ételt, két nap múlva véget ér a frigy, mivel a növény erősen mérgező. A férjem súgta nekem, hogy „Csak nem olvasta valahol A nyúlpörköltet?” (A novellát egy pályázaton több mint kétszáz beküldött pályaműből választották be a legjobb húszba, de az antológia megjelenése kútba esett, úgyhogy nem valószínű. Ilyen a formám, no de kanyarodjunk vissza a tőzegláphoz!) A Szent Anna-tónál azt hittem, hogy ennél szebb látványban nem lesz részem, de tévedtem. Két tószemet érintettünk az utunk során, és alig bírtam elszakítani a tekintetemet a sötét víztükörről, emiatt a csoport sereghajtóivá váltunk, így az idegenvezetés végéről lemaradtunk, pedig a többiekkel beszélgetve eszünkbe jutott pár kérdés, amelyre már nem tudtunk választ kicsikarni, például: Mekkorák a cölöpök, amiken lépkedtünk, milyen mélységbe hatolnak le? Mikor és hogyan helyezték le azokat egyáltalán? Volt már szükség arra, hogy bevesse a medveriasztót (gázsprayt?) bejárás közben? "Mámorkázott" már be valaki az idegenvezetése alatt? Ha nem lett volna további program betervezve, csatlakoztam volna a négy órakor induló csoporthoz is.

A nap lezárásaként bevetettük magunkat Tusnádfürdő élményfürdőjébe. Az egész napos jegy 80 lej, a háromórás 40 lej, ugyanez délután négy után 35 lej (de ingyenes a parkolás, hopp). A kicsik pancsolhatnak a gyermekmedencében, a szülők szemmel tarthatják őket a pezsgőfürdőből, aki szeretne, az tempózhat az úszómedencében, a gyerekek már ötéves kortól használhatják a termálvizes medencét, a kinti és benti résszel is rendelkező élménymedencébe pedig senki nem fog belefagyni (ez nálam fontos szempont – a Balatonba is csak akkor megyek bele, ha a halak megfőnek benne, mint most). A szaunázás szerelmesei választhatnak a finn szauna, az infraszauna és a gőzkamra közül, pihenni pedig nemcsak a pihenőtérben, hanem a sókamrában is lehet. A felsoroltak mind benne foglaltatnak a belépőjegy árában, ennek tükrében mindenki döntse el maga, hogy mennyire olcsó/drága. Van viszont egy dolog, ami megfizethetetlen: a kilátás, miközben ázol a medencében.

tordai_hasadek.jpgTordai-hasadék

Végül elérkezett a hazaút napja. Nem kapkodtuk el az indulást, tízkor hagytuk el a szállást, délután két óra körül pedig megérkeztünk a Tordai-hasadékhoz. Kis híján elaléltam az elém táruló panorámától, miután felocsúdtam, egymás után lőttem a képeket, kezembe ragadt a fényképezőgép. tordai_hasadek2.jpgMegállapítottam egy örök igazságot: a nedves mészkő akkor is csúszik, ha túrabakancsot viselsz. Közel három órát töltöttünk el itt, és maradtunk volna tovább is, de az idő szorított bennünket, a sóbányába már be se jutottunk. Útban a határ felé végig az ormokat bámultam, még magunk mögött sem hagytuk őket, máris hiányoztak. Érzékeny lélek vagyok, megkönnyeztem az elválást. Magyar idő szerint nyolc óra magasságában átléptük a román-magyar határt, így már hazai földről örökítettem meg a naplementét.

Kisalföldi gyerek voltam, ahol közel s távol egy szem domb (a Ság) magaslik – az emberek máris hegyet kiáltottak –, a szemem a rónákhoz szokott hozzá, ezért mindig különlegesnek találtam a hegyvonulatokat, és talán ezért is szeretem annyira Erdélyt. Meg a régi, kedves emlékek miatt, amelyek mellé továbbiakat gyűjtöttem. Az út menti vadvirágokat, a kézi kaszás embereket és a legelő teheneket, birkákat figyelve úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, vagy visszarepültem volna a gyermekkoromba, máskor nagyon is tudatában voltam a 21. századnak.

Egyes települések kék-sárga-piros lobogóval megtűzdelt villanypóznákkal hirdetik, hogy román területen járunk, más településeken piros-fehér-zöld színkombinációban ültetett virágok melengetik a magyar turisták szívét. Az infrastrukturális különbség látványos a turisztikai attrakcióval szolgáló és az idegenforgalomból kieső települések között, de rengeteg építkezés folyik, és amerre jártunk, a legkisebb falvak is ledes világítással voltak ellátva. Aki olcsó utazásban bízik, azt meglepetés fogja érni, az árszínvonal a magas látogatottságú desztinációkon utolérte a hazait, azonban vétek volna a bakancslistáról kihagyni.

Öt nap kevés Erdélyt bebarangolni, megunni viszont egy élet is kevés lenne. Nem az a kérdés, hogy visszamegyek-e, hanem az, hogy mikor!

Ti jártatok a felsorolt helyeken? Hogy tetszettek? Milyen látnivalókat ajánlanátok még? Találkoztatok medvével? :)

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss hírekről, DIY ötletekről és akciókról!

Feliratkozom

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr3914179457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T. C. Lang 2018.08.22. 12:45:04

@zeros: De jó! :))) Nem ő volt a kísérőnk, de hasonló stílusban nyomta. És választ kaptam a mámorkás kérdésemre. :)