Advent a fenntarthatóság jegyében I.

2018. december 07. - T. C. Lang

Az nálunk alap, hogy odafigyelünk a környezetünkre: nem folyatjuk a vizet fogmosás közben (most komolyan, van, aki igen?), nem égetjük a villanyt feleslegesen, kulacsban viszünk magunkkal vizet ahelyett, hogy palackozottat vennénk, saját bevásárlótáskát használunk és nem zacskózzuk, amit nem muszáj, nem költünk szükségtelen dolgokra, nem pazaroljuk az ételt, szelektíven gyűjtjük a szemetet (és elmossuk a tejfölös dobozt, mielőtt a megfelelő tárolóba helyezzük), komposztáljuk a biohulladékot. És igyekszünk minimálisra szorítani a hulladéktermelést – például újrahasznosítással. Megosztok veletek magamról egy titkot: mániákus újrahasznosító vagyok. Oké, ha követtek, akkor ez nem akkora újdonság számotokra.

Eddig is a természetbarát, zöld adventi koszorúkat preferáltam, idén viszont csavartam egyet rajtuk, ugyanis nem hagyományos koszorúkat készítettem, ráadásul kidobásra ítélt, maradék anyagokat használtam fel hozzájuk.

Üres üvegekbe állítottam a gyertyákat (nem ez az első eset, hogy egy unicumos üveg megihletett – viszont eszméletlenül nehéz levakarni róluk a ragasztót), körbetekertem aranyszállal (ez volt a legnehezebb feladat), és arany színű dekor tányéron alkottam belőlük kompozíciót, őszi termések társaságában. Igazán hangulatos lett.

1unicum_koszoru.jpg

A másikhoz gyertyacsonkokat használtam fel: egyszerű vizespohárba reszeltem őket (nem, nem gusztusos shake van a poharakban), és a belőlük megmaradt kanócot állítottam a közepébe. Az egészet fenyőágyra helyeztem, és ezt is termésekkel díszítettem.

Amint látjátok, az adventi kalendáriumunk sem csak egyszer használatos: a Mikulás is évek óta ugyanoda rejti a meglepetéseket, amelyek nem merülnek ki a csokiban: olyan feladatok lapulnak a fakkokban, amelyek segítenek a gyerekeknek a karácsonyra hangolódásban (például: gyújtsanak csillagszórót, énekeljenek karácsonyi éneket, írjanak képeslapot).

adventi_kalendarium.jpg

Gondoljátok meg kétszer is, mielőtt a (szelektív) hulladékgyűjtőbe hajítotok valamit! Biztos, hogy nem lehet újrahasznosítani?

A következő blogbejegyzésemben olyan karácsonyfadíszeket mutatok nektek, amelyeket az újrahasznosítás elvét szem előtt tartva készítettem.

A karácsonyi novellámmal kívánok mosolygós adventet!

*

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet szeretném a figyelmetekbe ajánlani!

Itt találjátok a könyves beszámolóimat, itt pedig az interjúimat.

Olvasásra fel!

Öltöztessétek ünneplőbe a lelketeket! Töltsétek le a Karácsonyra hangolódós adventi meglepetést, amiben karácsonyig december minden egyes napjára javasolok nektek egy (teljesíthető) feladatot, amellyel ti is ünnepi hangulatba kerültök. Van köztük, ami számotokra fog örömöt okozni, de akad olyan is, amellyel ti fogtok mások arcára mosolyt csalni. Mert az ünnep nem csak az ajándékokról szól! A meglepetésért kattintsatok a képre!

adventimeglepetes.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr1314427032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.