Mit tennétek, ha valaki azt állítaná magáról, hogy angyal?

2019. október 09. - T. C. Lang

Akadnak lelkes angyalhívők, akik nemcsak elfogadják a mennyei lények létét, hanem azt is állítják, hogy az angyalok köztünk járnak és óvnak bennünket. Mások zsigerből elutasítják a létezésüket, csak abban hisznek, amit látnak.

Játsszunk el a gondolattal: találkoztok egy vonzó idegennel, aki azt állítja magáról, hogy a mennyből pottyant alá. Ti mit tennétek? Elhinnétek neki? Bolondnak néznétek? Megijednétek? Vagy csak bámulnátok rá értetlen képpel?

angyalajanlo.jpgKép: Pixabay

Az alább olvasható jelenetben Sarah, a fiatal pincérnő ebbe a helyzetbe kerül. Vajon ő hogyan reagál?

*

A nappal győzedelmeskedett az éjszaka felett. Aranyszínű napsugarak szűrődtek be a sötétítőfüggönyök között, amikor Sarah ébredezni kezdett. Átbillentette fejét balra, de akkor pont a szemébe tűzött a fény, ezért visszafordult. Nem találta a helyét.
   „Valami nem stimmel ezzel az ággyal! Nem így szoktam benne feküdni” – fészkelődött.
   Különös érzés lett rajta úrrá, mintha valaki figyelné.
   Kinyitotta a szemét. Félhomály uralkodott a szobán, azonban az feltűnt neki, hogy a megszokottól eltérő szögben látja a dolgokat. Ahogy körbejártatta tekintetét, a közvetlen közelében egy arccal találta magát szemközt.
   Még nem volt teljesen magánál. Az ijedelem hatására az adrenalinszintje az egekbe szökkent. A tenyerében érzett valami keményet, amit egy sikkantás kíséretében az arc felé lendített.
   Talált!
   A szíve majd’ kiugrott a helyéről, ő pedig úgy pattant ki a fotelból, mintha skorpiót sejtett volna maga alatt. Erősen markolva maga elé tartotta a serpenyőt. Észrevette a földön a kést, mely az éjszaka folyamán kicsúszott a kezéből. Egy szempillantás alatt felkapta, és visszahelyezkedett védekező pozícióba.
   Az idegennek láthatóan meg sem kottyant a „megserpenyőzés”.
   A lány idegesen pislogott maga mögé.
   Ha ez az alak rátámad, csak az ablakon tud kiugrani – ami a hatodikról nem olyan jó móka.
   – Nyugodj meg, kérlek! Nem bántalak – dörzsölte meg a férfi az ütés nyomát.
   Lassan kezdtek derengeni a lány előtt az éjszaka történtek, bár abban még nem volt biztos, hogy mi volt belőle valóság, és mi álom.
   Az erőszakos alak, aki feldöntötte, a meztelen idegen, Ronael… Legalább most fel van öltözve.
   Már majdnem leeresztette a kezeit, amikor eszébe jutott, hogy még mindig nem tudja, miért verték meg ezt az embert.
   Lehet, hogy ki akarta rabolni a másikat, csak megjárta, vagy megerőszakolt valakit, és annak a lánynak a testvére állt rajta bosszút, vagy még rosszabb!
   Az emberi képzelet elképesztő dolgokat képes teremteni, ha önmaga rémítéséről van szó.
   – Hidd el, nem követtem el semmi rosszat – mondta higgadtan a férfi, mintha olvasna a lány gondolataiban.
   Sarah az idegen szemeibe nézve elbizonytalanodott. Éppen olyan hatással volt rá, mint amikor először találkozott a tekintetük. Immár nem – csak – az ijedelemtől zakatolt olyan hevesen a szíve. Kezében megremegett a kés.
   A férfi ábrázatáról hiába akart bármit is leolvasni, ugyanis semmiféle érzelemnek nem mutatta nyomát. Tekintete nyílt, ám komoly volt, talán kissé merev is, akárcsak délceg tartása.
   Vívódott magában, végül leeresztette a konyhai eszközöket, de azért nem engedte el egyiket sem.
   – Sajnálom, ha megijesztettelek, nem állt szándékomban.
   – Persze. Ö, sajnálom, hogy leütöttelek. Hadd nézzem meg a sérüléseidet! Remélem, nem fertőződtek el a vágások!
   Ronael nem mozdult a csöppnyi szoba közepéről.
   A lány a fotelba dobta védekező eszközeit, megfordult és elhúzta a függönyöket. A fényes sugarak miatt mindkettejük szeme káprázott.
   Sarah odalépett a férfihoz, és a sebet keresve gyengéden felhúzta a póló bal ujját.
   – Biztosan rosszul emlékszem, és a másik kezeden van – tekerte fel a ruha jobb oldali ujját is. Ronael szótlanul tűrte, ám a lány ott sem talált semmit. Ismét a bal kezét vizslatta. Nincs. Egymás mellé emelte a kezeit, forgatta, de a férfi bőre innen is, onnan is makulátlan volt, vágásoknak semmi nyoma. Még egy apró karcolás sem látszott.
   A lány felnézett az idegen arcába. Tisztán emlékezett rá, hogy az arca bal oldali járomcsontján volt egy csúnya véraláfutás.
   Eltűnt!
   Megtapogatta, de nem érzett dudort.
   Szemtelenül lehúzta Ronaelről a pólót. A férfi nem ellenkezett, ábrázata szenvtelen maradt.
   Sarah körbejárta, tüzetesen megvizsgálta a hátát és a mellkasát, végigsimított rajtuk, azonban semmit nem talált. Se egy zúzódást, se egy icipici sebet… Egyáltalán semmit!
   Nagy érdeklődésében már majdnem elkezdte kigombolni a férfi farmerját is, mert ellenőrizni akarta, hogy a combján lévő sérülés is felszívódott-e, de az már mégiscsak több lett volna a soknál. És nem szerette volna, ha vendége félreérti a szándékát.
   Tett egy lépést hátra, és visszaadta a pólót.
   – Ezt nem értem. Tele volt a tested zúzódásokkal!
   – Rövid idő alatt regenerálódik a szervezetem.
   Sarah értetlenül nézett rá. Abban egyezett meg magával, hogy biztos csak a megrázkódtatás miatt képzelte súlyosabbnak a sérüléseket.
   – Éhes vagy?
   A férfi bólintott.
   A lány megfogta a kenyeret, és a vágódeszkára helyezte. Már kissé megszikkadt, azonban csak az volt otthon. Vágott pár szeletet.
   Benézett a hűtőbe. Kongott az ürességtől. Talált benn egy zacskót. Szétnyitotta. Iszonyatos bűz csapta meg az orrát. Valaha felvágott volt, most már csak egy szőrös kupac. Kis híján elkezdett öklendezni tőle, úgyhogy gyorsan bedobta a kukába.
   Talált egy kis vajat. Kitette a konyhaasztalra. Nem sok, de csak ez volt otthon.
   – Helyezd magad kényelembe – mutatott az egyik székre, mert az idegen még mindig csak álldogált.
   A lány megkente a kenyérkaréjokat, és rátette két tányérra. Az egyiket Ronael elé rakta, a másikkal a kezében pedig felült a konyhapultra. Ez alkalommal sem volt hajlandó az asztalnál étkezni.
   A férfi úgy falt, mintha már hosszú ideje éhezett volna. Sarah még alig harapott párat, amikor a másik már el is fogyasztotta a reggelijét.
   – Kérsz még?
   Ismét biccentés volt a válasz.
   A lány leugrott a pultról, csinált még két szendvicset, töltött két bögre tejet, majd visszaült.
   – Szóval – kezdte a lány tettetett könnyedséggel –, mi történt tegnap este?
   – Itt tértem magamhoz, ahol rám találtál. Nagyon gyenge voltam. Segítséget akartam kérni attól a férfitól, de azt hiszem, nem a megfelelő emberhez fordultam – mesélte az idegen két falat között. Hangja mindvégig tárgyilagos maradt. – Kérdezte, hogy hol a tárcám, hol tartom a zsét? Mondtam, hogy nem tudom, az mit jelent, ám nem akart hinni nekem. Aztán elkezdett ütni…
   – És hol hagytad el a ruháidat?
   – Nekem nincsenek ruháim.
   – Akkor mit szoktál viselni?
   – Az angyalok nem hordanak ruhát. Rendes körülmények között testünk nincs.
   Sarah szájában megállt a falat. Azt hitte, rosszul hall.
   – Angyalok?
   – Igen.
   – Szóval azt állítod, te egy angyal vagy?
   – Igen.
   – Persze, én meg Szűz Mária.
   – Az lehetetlen! Találkoztam vele a Mennyben!
   A lány megütközve nézett Ronaelre. Megijesztette a férfi komolysága.
   „Basszus, ez a szerencsétlen tényleg azt hiszi, hogy egy angyal!” – gondolta, aztán hangosan így folytatta:
   – És persze a mennyből pottyantál ide…
   – Gyakorlatilag igen. Itt materializálódtam.
   – Materializálódtál – visszhangozta hitetlenül a lány.
   – Igen, testet öltöttem.
   – És hol vannak a szárnyaid?
   – Nincsenek.
   – De az angyaloknak van! Olyan kis édes, pufók, göndör hajú lények, szép fehér szárnyakkal.
   – A művészi szabadság miatt ábrázolnak bennünket így.
   – Figyelj, vagy jól elagyabugyáltak tegnap, vagy szétdrogoztad az agyadat, vagy én ütöttem túl nagyot, de ebből most elég! Nem akarom tovább hallgatni ezt a sületlenséget! – kiáltott türelmetlenül, majd az ártatlan tekintete ellenére kihúzta Ronael alól a széket, és a nyitott ajtó felé tolta. – Úgy látom, életben maradsz, úgyhogy mehetsz az istened hírével, csak engem hagyj békén! A ruhákat megtarthatod! – azzal becsapta maga mögött az ajtót, és rátolta a biztonsági reteszt.
   „Pedig olyan gyönyörű szemei voltak! Túl szép volt, hogy igaz legyen! Vagyis normális” – sóhajtott szomorúan.
   Ahogy megfordult, ott állt előtte a férfi.
   Sarah felsikoltott. A konyhaasztal mögé futott, és felkapta a pultról az első keze ügyébe eső dolgot. Pechjére egy kenőkést sikerült megragadnia. A másodperc tört része alatt felfogta, hogy az idegent ezzel legfeljebb összevajazni tudja. Lecsapta a pultra, majd megragadta helyette azt, amivel a kenyeret szelte, és hegyét a férfi felé fordította.
   – Ezt hogy csináltad? Hogy kerültél ide? Most zártalak ki! – Az ajtó és az idegen között ingázott a tekintete. A retesz még mindig a helyén volt.
   – Kérlek, tedd azt le! Nincs rá szükséged. – Ronael hangja nyugodtan csengett.
   – Nem! Válaszolj!
   – Az angyalok a gondolat erejével tudnak közlekedni, még emberi alakban is. Pusztán egy szempillantás alatt eljutunk bárhová.
   – Ne gyere már megint ezzel az angyal szarsággal! Hogyan csináltad?!
   – Az imént mondtam: a gondolatommal. Kérlek, tedd le a kést! Mint már mondottam, nem áll szándékomban bántani téged – közelített a férfi a remegő kezű lány felé. – Éppen ellenkezőleg: segítségre van szükségem. A te segítségedre van szükségem!
   – Igen, segítségre: egy pszichiáterre meg egy halom dilibogyóra! Ne gyere közelebb, mert esküszöm, hogy beléd állítom! – hadonászott a késsel Sarah, majd hangos kiabálásba kezdett. – Segítség! Segítség! Egy őrült tart fogva!
   Ronael kissé oldalra billentette a fejét, hunyorított egyet, és a lány némán tátogott tovább. Ő úgy vélte, csak az izgalomtól ment el a hangja. Sírás fojtogatta. Biztosra vette, hogy most meghal.
   „Nem! Még olyan fiatal vagyok! Élni akarok! – rimánkodott magában. – Még rengeteg helyen nem jártam, sok mindent ki kell még próbálnom! Ez nem történhet meg velem!”
   – Kérlek, nyugodj meg, tényleg nem bántalak, azonban nem kockáztathatom meg, hogy lelepleződjek.
   Sarah hangtalanul könnyezett, ám a kést még mindig nem eresztette le.
   – Engedd meg, hogy mutassak valamit! – Ronael tett még egy lépést, és kinyújtotta két kezét. – Meg kell hozzá érintenem a fejedet.
   Sarah hisztérikus állapotba került, azt hitte, a férfi ki akarja tekerni a nyakát. Összevissza vagdosta a levegőt a késsel egészen addig, míg Ronael nem hunyorított ismét.
   Ekkor a lány egész testében megdermedt, a kés pedig kifordult a kezéből. Sarah többé nem volt ura a testének, képtelen volt irányítani a végtagjait. Úgy állt ott, akár egy lélegző szobor, csupán könnyes szemei pislogtak izgatottan.
   A férfi odahajolt hozzá, és kezeit a halántékára helyezte, ő pedig felkészült rá, hogy itt a vég. Egy reccsenést várt, és a rég nem látott rokonait a fényben.
   „Drága anyukám, most viszontlátlak!” – sóhajtotta magában.
   Először valóban soha nem tapasztalt fényesség vakította el, ám a családtagok nem voltak sehol. Ehelyett képek villantak fel. Elsőként a Föld. Mintha egy űrhajóról készítették volna a felvételt. Káprázatos látvány volt!
   Aztán őrült sebességgel zuhanni kezdett lefelé. Ijesztő gyorsasággal közeledett a felszín felé, majd lelassult, és finoman ereszkedett alá.
   Barátságos, gyönyörű tájak következtek: fehér hótól csillogó hegycsúcsok, kristálytiszta tenger, óriási, a modern ember számára ismeretlen fajtájú fák, mezők, melyeket általa nem ismert, színes virágszőnyeg borított. Láttukra szívét elöntötte a melegség. Valahol mélyen sejtette, hogy ezek nem a saját érzései.
   Áttetsző, különböző pasztellszínekben pompázó fényhalmazok suhantak a kies tájékon. Vonásaik az emberekre emlékeztettek, de mégsem azok voltak. Jóval nagyobbak, ám éles kontúrok nélkül – körvonalaik összemosódtak a környezetükkel.
   A fénylényeket egy minden képzeletet felülmúlóan szép nő arca váltotta fel, aki hideg, kék szemeivel tekintett Sarah-ra, és rávillantotta kissé gúnyos, mindentudó mosolyát.
   Majd egy ruhátlan emberpárt látott idilli környezetben.
   Eddig csodálatos élmény volt.
   Ám két fénylény egymásnak feszült – egy homokszínű és egy ezüstösen csillámló. Utóbbit kék tűznyalábok kötötték szorosan gúzsba.
   Ezután ronda kis lények jelentek meg a látomásban, akik sötét üregekből nyúlkáltak Sarah felé.
   Lángoló és romos városok, történelemkönyvből ismerős és kevésbé ismert arcok tűntek fel.
   Majd a közelmúlt eseményeiről ugrottak be villanások: földrengések, földcsuszamlások, vulkánkitörések.
   Ronael elengedte a lány fejét, és hátrébb lépett.
   Sarah ismét képes volt mozogni. Talán a hangja is visszajött, azonban egyszerűen nem jutott szóhoz. Egészen elszédült az élménytől. Megkapaszkodott a pult szélében, hogy ne rogyjon össze. Még fel kellett dolgoznia az imént látott képeket. Szótlanul álltak egymás mellett.
   – Ez… ez mi volt? – kérdezte még mindig kábán.
   – Megmutattam a múltat.
   Sarah kihúzta az egyik széket, leült, és az asztalra borult. Az agyában a fogaskerekek lassan újra forogni kezdtek.
   – Ez nem lehet a valóság, biztosan csak álmodom az egészet – jelentette ki fásultan, majd felpattant, és befeküdt az ágyába. Behunyta a szemeit, közben azt ismételgette először csak magában, aztán hangosan is, hogy ez csak álom. Várt egy kis ideig, mielőtt kinyitotta a szemeit. Az első pillantása a konyhapult felé tévedt. Ott állt az angyal, mielőtt lefeküdt. Most nem volt ott. Már majdnem fellélegzett, amikor észrevette, hogy az ágy másik oldalán szobrozik.
   – Még mindig itt vagy?
   – Igen.
   – És még mindig azt állítod, hogy angyal vagy?
   – Az vagyok.
   – Nem egy földönkívülit vagy kísértetet látok, mint más normális ember, hanem egy angyalt. Azt hiszem, hallucinálok. Nem is te vagy őrült, mivel csak kitaláltalak, hanem én! – szökkent ki az ágyból. – De ha ideképzellek, akkor meg magamban beszélek. Meg kell magamat nézetni. Keresnem kell egy dilidokit! Biztos a stressz. A sok idióta vendég kikészít. Duke már rég megmondta, hogy vegyek ki pár nap szabit, de nem hallgattam rá. Erre, tessék! Még hogy egy angyal!
   Magára kapta a kabátját, belebújt a bakancsába, és nyúlt a kilincsért, amikor ellenállásba ütközött. Ronael ott termett előtte. A tekintetétől megremegett Sarah térde.
   – Nem képzelődsz. Valóságos vagyok. Nézd csak! – Azzal a férfi megfogta a lány kezét, és az arcához érintette. – Érzed?
   Hogyne érezte volna!
   A pihe-puha bőr már a tegnapé volt, finom kezét dörzsölte a borosta.
   – Rendben – mondta megadóan Sarah, és visszahuppant az egyik székre –, nem hallucinálok, és ezek szerint az angyalok is valóságosak. Ne haragudj, de még szoknom kell a gondolatot.
   Pár percig némán nézték egymást. A férfi hagyta, hadd dolgozza fel a lány a hallottakat.
   – És mégis, mit keres egy angyal a Földön?
   – A Mennyek Kulcsát keresem.
   – Hogy mit? Jól értettem, a Mennyek Kulcsát?
   – Igen. Lucifer megszerezte.
   Sarah nem akart hinni a fülének.
   – Hát Lucifer is létezik?
   Ronael méltóságteljesen biccentett.
   – Hogy tudta ellopni a Kulcsot? És miért van rá szüksége? Ha itt keresed, akkor Lucifer köztünk van? Esetleg a közelben?
   – Majd menet közben választ kapsz a kérdéseidre, ám most nincs vesztegetnivaló időnk. Mindenekelőtt meg kell keresnünk Bartaelt.
   – Nekünk? Várjál csak! Nekem mi közöm az egészhez?
   – Szükségem van valakire, aki segít elvegyülni az emberek között. Már több száz éve, hogy utoljára huzamosabb időt töltöttem a Földön, azóta számos jelentős változás történt, melyeket rövid látogatásaim alkalmával nem volt lehetőségem jobban megismerni. Attól tartok, túlságosan feltűnő lenne a viselkedésem, és ez gátolná a küldetésem végrehajtását.
   – Bocs, de nem akarok egy meccset lejátszani Luciferrel a Kulcsért. Én még a sötétben is félek, úgyhogy rossz ajtón kopogtattál. Viszont – valamit firkált egy darab papírfecnire – itt van Patrick címe és száma, ő elég őrült fazon ahhoz, hogy segítsen. Tessék!
   Ronael kezébe nyomta a papírt, és újra kituszkolta a lakásból.
   – Azért neked szurkolok! Hajrá! Sok szerencsét! – csettintett a nyelvével, és kacsintott búcsúzóul, majd bezárta az ajtót a férfi arca előtt. Azonban amikor megfordult, ismét szembetalálkozott vele.
   – Nem könnyű megszabadulni tőled!
   – Tényleg szükségem van a segítségedre.
   A lány csípőre tette a kezét.
   – Rendben, segítek. De csak megkeresni azt a hogyishívjákot…
   – Bartaelt.
   – Ja, azt. Ki ő? És mit akarsz tőle? És hogy találjuk meg?
   – Majd később elmondom, amit tudni szeretnél.
   – Könyörgöm, ha titkolózol, akkor hogyan segítsek?
   – Ahogyan kívánod – adta meg magát az angyal. – Ő egy testvérem. Elvegyült az emberek világában mint megfigyelő.
   – Élnek angyalok köztünk?
   – Igen. Vannak informátoraink, akik tájékoztatnak bennünket, ha bármi szokatlan történik.
   – Eldobom az agyam! És hogyan találjuk meg? Hol keressük?
   A férfi behunyta a szemeit, és koncentrált. Pár pillanat múlva felnézett.
   – Megvan.
   Mielőtt Sarah bármit is szólhatott volna, Ronael megragadta a karját. Környezete egyszeriben elhomályosult, és forogni kezdett vele a világ.

(T. C. Lang: A Lámpás nyomában – részlet)

Szívesen olvasnám tovább elektronikus formában

Érdekel egy dedikált könyv

A történet trailere

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Kövessetek Facebookon és Instagramon!

További érdekességeket találtok a DIY projektjeimről és az újrahasznosításról szóló bejegyzéseim, illetve a könyves beszámolóim és az interjúim között.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr4315213386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Todward 2019.10.10. 11:56:44

Ha reggel felébredsz, és egy idegen van a szobádban, aki azt állítja, hogy angyal, akkor hívd a rendőrséget.

T. C. Lang 2019.10.10. 11:58:56

@Todward: :))) Én megelőzném a bajt, be se engedném. :))