Ezt olvastam - Körmendi Zoltán: Isteni program

2018. október 10. - T. C. Lang

A könyv szerzője, Körmendi Zoltán megkeresett tavaly, hogy előolvasnám-e az Isteni program folytatásának, avagy testvérkötetének elkészült részeit, viszonzásképpen megajándékozott a regény elektronikus változatával, amelyet ezúton is köszönök neki. Bokros teendőim mellett csak nemrég sikerült…

Tovább

Ezt olvastam - Sienna Cole: Reményszimfónia

Sienna Cole már a Laura Porterrel közösen írt, Száz évvel utánad című könyvével meggyőzött arról, hogy oda kell rá figyelni. Első önálló regénye, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent Négyszáz nap szabadság csak tovább erősített ebben. Tavasszal sötétebb vizekre evezett a Lefelé a folyón című…

Tovább

Ezt olvastam - Sienna Cole: Lefelé a folyón

Találkoztatok már olyan könyvvel, amelynek az olvasása közben úgy éreztétek, hogy a gyomrotok lapról lapra haladva zsugorodik, mégis muszáj falni a sorait, a gondolataitok folyton a cselekményen kattogtak, és a karakterek befurakodtak az álmotokba éjszaka? Én pont ezt éltem át a Lefelé a folyón című…

Tovább

Ezt olvastam - J. K. Smith: Szerelem hirdetésre

Már nyár óta ácsingóztam J. K. Smith első könyve után (ami pont a születésnapomon jelent meg), végül decemberben egy csere keretében jutottam hozzá. Ezúton is köszönöm az írónőnek! T. C. Lang (@tclang.szerzo) által megosztott bejegyzés, Dec 7., 2017, időpont: 6:11 (PST időzóna szerint)

Tovább

Ezt olvastam - Hallie Nadal: Álnok érdek 1-2.

Saláth Barbara neve nem csengett ismeretlenül számomra, amikor kezembe vettem az Álnok érdek-sorozatot, amit Hallie Nadal néven jegyez: olvastam már az Egy őrült történetet, amelynek társszerzője volt, illetve több novelláját is. Az egyik ilyen novella (Mitől ember? – Holnap Magazin pályázatának…

Tovább

Ezt olvastam - Tina Markus: Pircsi és a zombizűr

A saját fiamon tapasztalom, hogy egyre nehezebb olvasásra ösztökélni a kiskamaszokat. Nem végeztem reprezentatív felmérést, de a beszélgetéseinkből azt szűrtem le, hogy a gyerekek a klasszikus meséket idejétmúltnak, „uncsinak”, a nyelvezetüket (többek között a ma már nem használt eszközök miatt)…

Tovább

Ezt olvastam - Tölgyesi Lívia: Bükki bűbájosok

A szeptemberi író-blogger-olvasó találkozón (amikor is a boszorkányos történetek kapták a főszerepet) ismertem meg Tölgyesi Líviát, aki egy bűbájos, életvidám nő. Annie – az Imádom a könyveket csapatának alapító tagja, az ÍBO egyik szervezője – kért fel hogy bloggerként olvassam el a Bükki…

Tovább

Ezt olvastam - Sylvia River: Reményhajsza III.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha egy bizonyos időszakhoz tudok kötni egy könyvet, akkor következő évben ugyanabban az időszakban szeretem olvasni ugyanazt a kötetet, vagy ha sorozat, akkor a folytatást (ha nem darálom le rögtön). 2016 karácsonyát John Kenderson és Bonnie Hagman (később…

Tovább

Ezt olvastam - M. Kovács Melinda: A kételyen túl

M. Kovács Melinda könyvére a Facebookon figyeltem fel. Olvastam belőle részleteket, láttam a trailerét, tudtam, hogy nem egy könnyed lányregény. A legtöbb történet akkor ér véget, amikor a lány és a fiú egymásra találnak, A kételyen túl viszont akkor kezdődik, amikor a rózsaszín köd már elillant, és…

Tovább

Ezt olvastam - Sienna Cole: Négyszáz nap szabadság

Az első könyv, amit Sienna Cole-tól olvastam, a Száz évvel utánad, amelyet Laura Porterrel közösen írtak. Engem lenyűgözött, és izgatottan vártam első önálló regénye, a Négyszáz nap szabadság megjelenését. Nagy elvárásokkal csaptam fel a könyvet, és az írónő ezúttal sem okozott csalódást.

Tovább