“Az írás maga az élet.” – Interjú Kocsis Nagy Noémivel

2020. május 01. - T. C. Lang

Aki régóta követ, az találkozhatott már a blogomon Kocsis Nagy Noémi nevével: 2016-ban készítettem vele interjút. Nemrég megjelent új könyve, A kínai rejtély kapcsán faggattam őt ismét az elmúlt évekről, írásról, nehézségekről, könyvfesztiválról, a keleti kultúráról és a jövőbeni terveiről.

TCL: Négy éve készítettem veled interjút. Mesélj, mi történt veled azóta?

KNN: Kedves Tünde, köszönöm a lehetőséget ismét. Mi történt velem azóta? Hát ez egy érdekes kérdés-ahogy a legtöbb interjú alany fogalmaz a rádióban, ha hirtelen nem tudja a választ. Nagyon sok minden, de mintha álmodtam volna az egészet. Mikor ketten maradtunk a gyerekkel, akkor háromféle munkába kezdtem, azaz jártam. Tanítottam még a főiskolán, ahol tizenhét évig grafikatörténetet és betűtörténetet oktattam, saját magam által írt tananyagokból, és ahol több mint tíz éven át voltam szakdolgozati konzulens, ahol mintegy lektoráltam a diákjaim szakdolgozatait. Vagyis ezek amolyan szakmai-lektori feladatok voltak az ő témáikhoz. Majd elkezdtem egy nagy könyves cégnek dolgozni és íróknak szóló tanácsadást folytattam irodában a Magnet Közösségi Házban, a kiadómhoz forduló íróknak. Mai napig csinálom ezt, kivéve a tanítást. A könyvesbolti munkát leszámítva mindent online. A tanácsadást is. Volt egy pont, amikor az egyik munkából mentem a másikba, és hétfőtől péntekig, reggeltől estig be voltam fogva, olykor szombaton is, korán reggel elmentem, és későn este értem haza. Egy adott pillanatban annyira, de annyira kimerült voltam, hogy azt hittem, véget vetek mindennek. Az erős hitem segített túlélni ezt az időszakot. Nem szeretem magam szenvedtetni, de nagyon kemény volt néha a 35 fokos Budapesten közlekedni. Közben neveltem a gyerekemet, főztem-bevásároltam, mint a legtöbb anya, berendezkedtünk az új életre, hogy ketten maradtunk. Iskolába járt, jár, habár a mostani karanténban online tanulás folyik, de jól veszi az akadályokat. A tavalyi évünk volt a legmegterhelőbb idegileg és szellemileg. Nyitottunk egy nagyon szép és új könyvesboltot a könyves cég keretein belül, de úgy, hogy a bútorok elkészítése kivételével mindent mi csináltunk. Magunk választottuk ki a könyvállományt a boltvezetőnk elvárásai szerint a nagykerből, magunk raklapoztuk fel, mi csomagoltuk be és ki, és óriási rohammunkában nyitottunk tavaly augusztusban. A gyerek közben ősztől elkezdett előkészítőkre járni, rengeteget tanult, hogy bejusson a gimnáziumba. Nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, sikerült. Egy mondatban leírva: nagyon kemény évünk volt. Azért is elkeserítő, hogy most a vírus miatt minden leállt, de bízom benne, hogy jövő héttől a részleges enyhítésnek köszönhetően kicsit könnyebb lehet az életünk. Pontosabban visszaáll a régi életünk, nagy tanulságokkal.

TCL: Legutóbb megjelent könyved, A kínai rejtély a címadó országban játszódik. Honnan a vonzalmad a keleti kultúra iránt?

KNN: Igazából meg nem tudnám mondani. Valami mély, nagyon erős szimpátiát érzek a kínai, a japán és a koreai kultúra iránt. Tisztelem az összetartásukat, a munkabírásukat, a szorgalmukat, a hagyománytiszteletüket, a hazaszeretetüket. Mindig el szerettem volna oda utazni. Tanítottam is, meg szerettem, ha a diákjaim ezekről a témákról írnak. És meggyőződésem, hogy a gyökereinket keleten kell keresni. Hogy a honfoglaló magyarok egy csomó olyan dolgot hoztak magukkal, amelynek eredményei mai napig is valahogy hatnak a mi kultúránkban, népművészetben, dallamvilágban, a mitológiában, népmesében. Folyton ajánlom a szülőknek, hogy a gyerekük elsősorban a magyar népmesékkel ismerkedjen meg, és csak utána a többi népek meséivel. Amelyik nép ismeri a hagyományait és a kultúráját, az erősebb, megingathatatlanabb, s van jövője. Hogy megfogadják-e a tanácsaimat, nem tudom.

Gyerekkoromban volt egy japán barátunk, aki sokat járt hozzánk és Anyám lévén zenész sok magyar népdalt énekelt neki. Mivel la-pentaton dallamvilágúak voltak, a barátunk elsírta magát a konyhánkban. Azt mesélte, hogy neki a nagymamája énekelt ilyeneket gyerekkorában és hogy a mi népdalaink nagyon hasonlítanak az övékére. És azt is olvashattad esetleg a blogbejegyzéseimben, hogy mennyire nagy Hayao Mijazaki japán rajzfilművész és készítő rajongó vagyok.

TCL: Úgy tudom, nem jártál még Kínában. Végeztél kutatómunkát az írást megelőzően? Művészettörténészként célul tűzted ki a keleti kultúra bemutatását, vagy hagytad szárnyalni a fantáziádat, és egy elképzelt, alternatív Kínába repíted az olvasókat?

KNN: Igen, ez így van. Soha nem jártam még ezekben az országokban. Kínában sem. De nagyon vágyom oda és meggyőződésem, hogy el is fogok oda jutni, mint az egyik családi ősünk Kőrösi Csoma Sándor. Persze nem gyalogosan, mint ő, és nem Tibetbe, én ennél kényelmesebb vagyok, de repülővel mindenképpen.

Minden könyvem előtt nagyon komoly kutatómunkát végzek. Gyakorlatilag ez tizennégy éves korom óta végigkíséri az életemet, amikor elhatároztam, hogy művészettörténész leszek. Már a középiskolai felvételimre is szakkönyvekből készültem fel, majd az egyetemre, utána a tanulmányaim alatt. A tanításaimra is tizenhét éven keresztül.

Minden cikkemet, ami szakmai volt, értsd ezalatt a Szerzői könyvkiadás blog vagy saját blogom cikkeit ugyanúgy megelőzte a kutatás, de a könyvek írását is. Nagyon fontos a hitelesség. Persze úgy is lesz mindig valaki, aki majd kételkedik abban, amit leírsz, főleg, ha fantáziaelemekkel vegyíted, de ez egyáltalán nem számít.

Visszatérve a kérdésedre: inkább fordítva volt. Kínába utaznak a szereplőim és az olvasóim, ez időbeli, térbeli és szellemi utazás egy fiktív világban, de valós környezetben, és kapnak közben kis művészeti, kulturális kitekintést, egy modern környezetbe ágyazott hagyományt. És némi erotikát is, de csak egy kis fűszert a sültre. Vagy cukorgyöngyöt a tortára. Minden titkomat viszont nem árulom el, ahhoz el kell olvasni a könyvet.

TCL: Mit jelent számodra az írás?

KNN: Az írás maga az élet. Legalább olyan fontos, mint a levegővétel, legalább olyan szenvedély, mint másnak a futás vagy a főzés, vagy a hegymászás. Elsősorban írásban szeretek a legjobban kommunikálni.

A modern kor technológiája nekem tökéletesen megfelel. Szeretek könyvet, blogot, emailt, üzenetet, levelet, bármit írni. És azok az emberek, akikkel levelezek, azokkal nagyon mély emberi kapcsolatokat ápolok. Már egy írásból érzem a másik hangulatát és tudom, hogy jó napja volt-e vagy sem. Hogy fáj-e neki valami. Hogy tudnék-e valamiben segíteni. És ezek az emberi kapcsolatok nagyon sokat segítenek az alkotásban. Régen rajzoltam, most megint elkezdtem, rendeltem magamnak akvarellpapírt. Teljesen kikapcsol a festés is.

TCL: A magánéletbeli nehézségek, változások mennyiben befolyásolják az alkotótevékenységedet? Kiírod magadból a fájdalmadat?

KNN: Sajnos nagyon is. Mikor már nem volt társam, azt éreztem, hogy az alkotó energiáim elapadtak, mint egy kút, hogy nincs kedvem írni és semmi értelme a világnak.

Utána a törzsolvasóim kezdték követelni. Mikor lesz könyv? Mikor jön a folytatás, mikor lepem meg őket a következő kötettel. Ez megtisztelő, de egyben bosszantó is, mert te is írsz, így tudod, hogy nem pikk-pakk jön össze a következő kötet. Te dolgozol rajta két, két és fél évet, ők meg “felfalják” egy hét alatt. Van, aki egy éjszaka alatt.

Volt egy nagyon jó barátom, aki szintén sokat segített, hogy helyrejöjjek, például a válás után rögtön írt, hogy rendben vagyok-e. Régebben mindenben mellettem állt, de nem tudom, hogy mostanában ráérne-e velem foglalkozni. Most mindenki inkább csak magának él befelé.

Mondtam is az olvasóimnak, egyszer írok nektek egy ezer oldalas kötetet, és akkor egy ideig nyugalmam lesz.

TCL: Milyen értékeket közvetítesz a történeteiddel?

KNN: Az alapértékeim a könyveimben az adott szó becsülete, a barátság, a szerelem mélysége és minősége, a kultúra és környezet megbecsülése és tisztelete. Ezek megszegése olyan teherként hárul az illetőre, hogy az egész további sorsát befolyásolja. És ilyen szempontból nem hátrány a mostani helyzetben az, hogy a gyárak leálltak, noha sok ember vesztette el a munkáját, de megtisztul a föld és a levegő. A vizek. A Cagliari-öbölbe delfinek úsznak be Olaszországban, amire évtizedek óta nem volt példa, erről a blogomon is írtam, kisarjad a fű mindenütt, a levegő tiszta, csend van. Egy ismerősöm felrakott egy fotót a Facebookra, hogy tizenöt éve nem volt ilyen kék az ég Szeged felett, és valóban. Máshol is ez a helyzet.

TCL: Melyik könyvedre vagy a legbüszkébb?

KNN: Mindig az aktuálisra. Most A kínai rejtélyre. Nagyon sok munkám van benne, ráadásul egy remek szerkesztővel dolgoztam, Ács Eleonórával. Most, hogy lektorálom egy volt osztálytársnőm könyvét, látom, hogy ez milyen komoly munka. Vagyis más írói és más olvasói szemszögből látni a dolgokat. Ugyanakkor szerettem a Fenevadak Erdélybent is. Azt az olvasóim is nagyon szerették.

TCL: Idén a járványhelyzet miatt elmaradt a könyvimádók által legjobban várt esemény, a Könyvfesztivál. Hogyan érintett?

KNN: Engem nagyon is. Több helyen is jelen lettem volna a könyvemmel, a dedikálás időpontja is ki volt tűzve, olyan ez, mint egy elmaradt esküvő. Ezen felül, tudod, én nagyon szeretek nyüzsögni. Életre szóló barátságok, szakmai kapcsolatok köttetnek ilyen helyeken. Ez most nagyon hiányzik. Még szabadságot is vettem ki rá már januárban. Akkor még nem tudtam, hogy ilyen nagy és hosszú szabadság lesz helyette. Utoljára ilyen gyerekkoromban volt, amikor a nyári szünetet végtelen hosszúnak éreztem, de csakis jó értelemben.

Volt helyette viszont az Online Könyvfesztivál a kiadóm szervezésében, ami nagy vigasz volt, ebben a nehéz helyzetben. Nekünk, alkotóknak azért, mert mégis bemutathattuk a könyveinket virtuálisan, ha nem is olyan ünnepélyes keretek között, és onnan rendelve eljuthatott hozzájuk e-könyvként, nyomtatottan is, ha úgy akarták. Az olvasóknak tehát azért jó, mert ők sokkal kedvezőbben juthattak hozzá, mint eddig, ugyanúgy, ahogy a Könyvfesztiválon is kaptak kedvezményt. Április 22-én kezdődött, pont a névnapomon, ami szerintem a legszebb ajándék ebben a helyzetben. Április 26-án zárult.

TCL: Hogyan vészeled át a bezártságot?

KNN: Teljesen jól. Túl vagyok a vadul takarítok, vadul mosok, erkélyt rendbe hozok fázison, meg azon is, hogy végre kialszom magam.

Heti egyszer járok be dolgozni. Mindent online intézek. Nagyon sokat kommunikálok. Annak, amit főzök és sütök, a felét elküldöm a szüleimnek, cserébe kapok alapanyagokat, így segítjük egymást.

Rengeteg filmet nézünk a gyerekkel, olvasunk. Festek, rajzolok, naplót írok, azaz karanténnaplót a blogomon, Karanténnapló Noémitől címmel, ami a tizenötödik résznél tart. Kezdetben régi történeteket meséltem, de most már aktualitásokat is beleveszek. Igazából nem minden velem történik meg, mielőtt bárki is félreértené. Amit mesélnek nekem az emberek azt megírom egy sajátos köntösben. A bosszantó dolgokat is, mert nem akarok mindent idealizálni. Valahogy kinőttem ebből is, már írói értelemben.

TCL: A Facebook-posztjaid visszatérő eleme a mozgás. Mit sportolsz?

KNN: Itthon tornázom jelenleg, ami egy gerinctornára építő, jóga elemekből álló speciális torna. Oka, hogy két éve elkezdtem, az volt, hogy nagyon sokat fájt a hátam és a feszültségtől gyakran lemerevedtem. Ezzel olyan szintre sikerült hoznom magam, oldással, légzéssel, nyújtással, hogy javult a tartásom, a fizikai állapotom. Biciklizni is nagyon szeretek, de csak melegben, erre vártam, hogy visszamelegedjen az idő és mehessek. Úszni is nagyon szeretek, imádom a gyógy- és termálfürdőket, ahol kicsit lehet termálvízben lebegni és hideg vizes medencében úszni, meg szaunázni is. De ahhoz megint az kellene, hogy kinyissanak ezek a helyek, és egy új fürdőruha birtokában kicsit kikapcsolódhassak.

TCL: Már nemcsak többkötetes szerzője, hanem munkatársa is vagy a Publiónak. Milyen feladatokat látsz el?

KNN: Írók munkáját segítem tanácsadással, illetve azoknak az embereknek, akik megkeresnek, akár ismerőseik révén, segítek abban, hogy megjelenjen a könyvük. Olyan szerzők, akik a Publiónál akarták megjelentetni könyvüket, mint Hilgert István Időkapszulák című kötete, vagy Ichnát Zsóka versei, vagy Mosonyi Mara Olmecje, és még sokan mások. A szívem mindig a könyvkiadás felé húzott, de hogy mit hoz a jövő nem tudom.

TCL: Mesélj a jövőbeli terveidről! Jelentkezel egy újabb szakácskönyvvel? Visszatér még Báthory Olga?

KNN: Szakácskönyvvel egyelőre nem, mert ahhoz egy jó szponzort kéne találnom. Mivel mind a kilenc könyvemet magam finanszíroztam, ezért nem tudtam olyan reprezentatív szakácskönyvet piacra dobni, mint a példaképeim. És a konyhám sem high tech, hogy így fogalmazzak. Habár a főzésben és újabban a sütésben is csak a fantáziám szabhat határt, úgy tervezem, hogy talán egyszer magam vagy esetleg egy kedves társsal valami nagyon szuper konyhát fogok berendezni és abban főzni. Nagyon erős szagelszívóval, karamellizáló pisztollyal, lávakővel a hússütéshez és szuper robotgéppel. Meg egy késkészlettel, ami minden szakács elengedhetetlen kelléktára. De olyan, ami japán acélból van, mint Hattori Hanzo kardja a Kill Billben. Egy dolog nem lesz soha a konyhámban, az pedig a mikró. Irtózom tőle. Tudom, hogy jó meg hasznos, de a tészta kelesztéshez is kislábosban langyosítok tejet. Mostanában élnek a tészták a kezem alatt. De tegnap óta szigorú diétán vagyok. Nem tesz jót az, hogy én pizzákat meg kifliket, meg kakaós csigákat süssek és egyek itthon. Megírom az új fejlesztésű recepteket a főzős blogra, és mindenki vegye, vigye. A kakaós csigámat többen megsütötték a receptem alapján. A kreativitás érdekel, a folytonos fejlesztés mindenben. A kihívás.

Most karantén főzök, abszolút minden, de minden alapanyagot felhasználok, kevesebbet vásárolok, és minden jó valamire. Ma például a sonkalében főtt töltött káposzta levében főtt meg egy nagyon finom zöldségleves, tésztával. Voltak benne apró kis húsgombócok a töltött káposztából és még káposzta is. Vagyis ugyanazt a levet háromszor használtam fel. Nagymamáim egyszerű konyháját, hogy mindenből lehet valamit főzni, mindent fel lehet használni a konyhában, most lehet igazán kifejleszteni, és tényleg csak szerényen azt venni, amire szükség van.

Báthory Olga mindig visszatér nyomozó kollégáival együtt, amíg élek és képes leszek írni. Az olvasók egyre plasztikusabbnak találják az alakját, és én is szigorúbb lettem vele. Nem kímélem. Keveredjen kalandokba, szenvedjen, fájjon neki az élet. Nyomozzon, szerezzen barátokat. Legyenek ellenségei, jó barátai. Volt már börtönben, majdnem férjhez is ment, volt, hogy ő irányított, volt, hogy az orránál fogva vezették. Nagyon szeretem őt. A kollégáim is biztatnak mostanában az írásra. Egyre többen mondják írd meg a következő kötetet, de a múzsám most nem csókol homlokon. Talán majd egyszer. Mindenki örömére.

Köszönöm szépen az interjút és a megkeresést még egyszer, neked és olvasóidnak is jó alkotó energiákat és kitartást kívánok mindenben.

TCL: Köszönöm a válaszokat, sok sikert kívánok a terveidhez!

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

coffee.png Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra! coffee.png

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr515650650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CatLady 2020.05.05. 13:11:06

Elég csalóka, hogy a könyv borítóján nem a címadó ország, és ha jól értem, a cselekmény helyszínéül szolgáló ország szerepel. Ez lehet benne a rejtély, gondolom :D