Év elején olvastam a Reményhajsza-könyvsorozat első részét, melynek a második kötete is hamarosan terítékre kerül nálam. Kíváncsi lettem, hogyan pattant ki az írónő fejéből a sztori, milyen tapasztalatokat szerzett a könyvkiadás terén, illetve magára, a könyv mögött megbúvó emberre. Sylvia Rivert faggattam.

TCL: A Reményhajsza első része több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Korábban is vetettél papírra történeteket?

SR: Korábban is írtam, igen. Nem meglepő módon leginkább állatokról, kutyákról, lovakról. Illetve volt egy önéletrajzszerű naplóm is, de ezek az írások nem voltak és nem is lesznek publikusak. Azért, hogy kísértésbe se eshessek, még csak gépre se vittem őket. :) Vannak verseim, eggyel például nyertem pályázaton is. Mesét is írtam már, illetve munkahelyi sztorikat.

TCL: A Reményhajsza I-ről dióhéjban: adott egy sikeres – nem mellesleg jóképű – zenész és egy feltörekvő, ifjú énekesnő. Egymásra találnak, de nem sokáig élvezhetik a közös életet. A zenészből egy félreértés következtében terrorelhárító lesz, míg az énekesnő a zenei pályának hátat fordítva a rendőrség kötelékébe lép – a romantika helyett az akció kerül előtérbe. Honnan jött a regény alapötlete? Hogyan született meg John és Bonnie?

SR: A regény alapját szó szerint megálmodtam, méghozzá nevekkel, helyzetekkel, főbb eseményekkel együtt. Az volt benne a legjobb, hogy amikor felébredtem, akkor is emlékeztem rá. :) Elkezdtem leírni, a szekrényem aljában a mai napig ott vannak a teleírt spirálfüzetek. Néha annyira pörgött a történet, hogy nagyon rondán írtam. Annyira, hogy már én sem tudom elolvasni. Sőt, már akkor sem tudtam, amikor gépre vittem a történetet. :)
Nem volt nehéz „szülés”. A két főhősömet arccal, külső- és belső tulajdonságokkal együtt sikerült megálmodnom. A sorozat első részében kissé túl hősiesre, gáncs nélkülire sikeredtek (akár a többi pozitív karakter), de a további kötetekben azért már lerángattam őket a piedesztálról. :) A történet attól kerekedik igazán, ahogy a közel tökéletes helyzetekbe íróként belerendezek, ők pedig máris hajszolhatják a reményeiket, elvégre olyan problémákat generálok nekik, amelyek első ránézésre, leginkább kilátástalannak tűnnek. Abból kell a lehető legjobb megoldást kihozniuk – ha sikerül nekik. :)

TCL: Mennyire tervezed meg előre a történetet: részletekbe menően, csak főbb eseményekről vannak elképzeléseid, vagy hagyod, hogy a kezed vezesse a sztorit?

SR: Azt szoktam erre mondani, hogy van vázlatom, de csak azért, hogy legyen mitől eltérnem. :) Kezdő és végpont szokott lenni, de néha végpont sincs. Csak sejtés, hogy hová is szeretnék eljutni. Az nem is kérdés, hanem tény, hogy a sztori képes újraírni önmagát. Ez történt, amikor a spirálfüzetekből gépre került a regény első része. Nyilván a saját olvashatatlan kézírásom is rásegített erre, de egész jól jöttem ki belőle. :) Igazán úgy szeretek írni, amikor a fejemben már megvan a film, csőre töltöm a zenelejátszómat, aztán hadd szóljon. Ilyenkor egy hétvége alatt megvan egy fejezet, még úgy is, hogy közben azért a kötelezettségeimnek is eleget teszek. (Főz, mos, vásárol, takarít, kutyázik és a többi járulékos háztartásozás.)

TCL: Mennyire volt viszontagságos a kiadáshoz vezető út?

SR: Nagyon. Nyilvánvaló, hogy mindenki el van ájulva a saját szülöttjétől – még ha csak könyv formájú is. Megmutatná a világnak, elvégre, ha az már eldöntetett, hogy nem a fióknak íródott, akkor nincs is más hátra, mint a lehetőségek felkutatása, mérlegelése. Én is belevágtam. Informálódtam, megszórtam a szinopszisommal minden olyan kiadót, aki le merte írni, elsőkönyvessel és szórakoztató irodalommal is foglalkozik. Akadtak pozitív válaszok, de a későbbiekben mégsem szerződtünk, és mindig a jövőbeni fogyasztói áron bukott el a történet. Utópisztikus nézeteim közül az egyik (és talán számomra a legfontosabb), hogy a „késztermék” megfizethető árkategóriában landoljon, elvégre azt szeretném, ha olvasnának. Belefutottam néhány igencsak "levevős" ajánlatba is, de amit mézesmadzagnak szántak, komolytalan, sőt, nevetséges volt, nem beszélve a financiális kérdésekről. Aztán rátaláltam a Révai Digitális Kiadóra és egymás tenyerébe csaptunk. Az ős-Reményhajsza az ő közreműködésükkel jelent meg 2005-ben. Miután megírtam a második részt, az elsőt is jócskán megnyesegettem, és újra kiadattam. Kipróbáltam egy új kiadót, akinek minden addiginál jobb ajánlata volt, de továbbra is a magánkiadás égisze alatt maradtam. Aztán az új kiadó eltűnt, mintha sosem létezett volna. Újabb kiadóváltás következett, ez lett a jelenlegi, az Underground. Persze, gond most is van. A mesélőkedvem, és az abból adódó terjedelem. De igyekszem megoldani a kialakult helyzetet, bár nem lesz egyszerű, ez már most látszik. A magánkiadás egyik nagy hátulütője a kiadói marketing teljes hiánya, de ez egy olyan téma, amit mélységében most nem boncolgatnék. A másik nagy gond a pejoratív megítélés, pedig a magánkiadás nem egyenlő a nyomtatásban megjelent szeméttel. Ha számomra ismeretlen szerzővel kerülök szembe akár a könyvesboltban, akár egy webáruházban, a hátsó borítószöveget el tudom olvasni, sőt, bele is tudok olvasni a könyvbe. A könyvesboltban annyi a könnyebbségem, hogy bárhol kinyithatom az adott könyvet, míg a netes felületen csak abba olvashatok bele, amit közzétesznek. Mivel a Reményhajsza (különösen az első kötet) egészen másként indul, mint amiről a könyv háromnegyede szól, ezért a netes beleolvasási lehetőség (lévén, az első néhány oldal van felrakva a webáruházba) kicsit félrevezető. Visszatérve a könyvvásárlási és olvasási szokásaimra: nem ítélek sem borító, sem író neve, sem kiadó alapján. A hátsó borítószöveg és a beleolvasás szokott arról meggyőzni, megveszem-e, vagy visszarakom a polcra. Persze vannak kedvenceim, akik már régen meggyőztek, az ő nevük nekem garancia. De ismeretlenekkel kapcsolatban nyitott vagyok.

TCL: A könyvet átitatja az állatszeretet, gyakran esik szó a lovakról és a kutyákról. Te is hódolsz a lovassportnak?

SR: Nem állatbarát, leginkább állatbolond vagyok. A kutya-macska-ló szentháromságból a két kisebb testalkatú faj egy-egy példánya a mindennapjaim része. Alkalom-szülte lovaglást már követtem el régebben (több év távlatáról van szó), de nem mondhatom, hogy bármelyik lovassportban otthon lennék, vagy művelném.

TCL: A főszereplő, Bonnie kutyája a Roxanne nevet viseli. Ha jól tudom, neked is volt egy Roxyd.

SR: Bonnie Roxanne-ja előbb volt, mint az enyém. :) Amikor a Reményhajsza I. íródott, nekem egy angol szetterem volt, Gina. A regénybeli eb ráadásul német dog (a fajta az egyik szívem csücske). A jelenlegi ebzet, Kyra, már a negyedik sorszámú kutyám és a második német juhászom. Roxy – az enyém – egy régi típusú, munkavérvonalú német juhász szuka volt. Tizennégy évig volt velünk, ő volt a nagybetűs KUTYA. Bátor, mégis engedelmes, a családtagokkal kedves, ellenben idegenekkel tartózkodó. Minden kutyámat (és macskámat) imádom, nem hasonlítgatom őket össze, hiszen mind egyedi és megismételhetetlen. A harmadik könyvben felbukkanó Leila, Roxy eb tulajdonságait és Kyra külsejét kapta a történetben.

TCL: A szemfülesek felfedezhetik a blogodon Roxanne történeteit: hogyan illeszkedik be az új környezetbe, milyen kalandokban van része – méghozzá az eb szemszögéből. Valós életből vett sztorik?

SR: Igen, ezek mind megtörténtek vele, velünk. Azokban a sztorikban nincs fikció, csak a valóság – némi humorba csomagolva.

TCL: Már folynak a Reményhajsza IV. kéziratának utómunkálatai. Eleve több részesnek szántad, vagy menet közben határoztad el, hogy sorozat lesz belőle?

SR: Az első kötet befejezésébe belehaltam. Aztán utólag odabiggyesztettem az Epilógust, és már lehetett is folytatni a történetet. Amíg mindenféle görcs nélkül tudok mesélni róluk, meg is fogom tenni.

TCL: Milyen visszajelzések érkeznek hozzád?

SR: Nagy általánosságban pozitívak. Az első kötetnek nem minden betűjét írtam át, amikor megnyestem, így nyilván maradtak benne olyan – többségében technikai – problémák, amelyeken még lehet mit csiszolni. Vannak benne még mindig túlmagyarázott, túlságosan kereken megfogalmazott, megfelelni vágyó, sokszor nyomatékosított részek, amiket majd egy következő kiadásban valószínűleg korrigálni fogok, de az még messze van. Viszont, ha állandóan átírom, lesz válasz a „honnan-hová jutott a szerző” kérdésre? Az író, akár a jó pap, holtig tanul. A stílusomat szokni kell – állítólag – a vicc mégis az, hogy én élőszóban is úgy beszélek, ahogy a könyvben olvasható. A kritikai észrevétel, amivel ki lehet kergetni a világból, az a valósághűség.  Beszélhet-e úgy a szereplő; miért nem szereti a spenótot; miért úgy veszekszik; biztos, hogy földig ér a lába; egy anya nem tenne ilyet; satöbbi. Ez egy mese – felnőtteknek – és ha hagyja a kedves olvasó, akkor a történet elringatja, jó esetben elvarázsolja, izgulhat, szomorkodhat, örülhet – ahogy az események sodrása hozza. Kikapcsolódós műfaj, ezerszázalékos kitaláció, a szürke hétköznapok taposómalmából való kiragadás a célja.

TCL: A sorozat eddigi részei az Undergroundnál jelentek meg. A negyedik is náluk lát napvilágot?

SR: Biztos, hogy nem. A kiadó 550 oldalig hajlandó egy fizikai egységként kiadni könyvet. Indoknak érthető az olvashatóság (betűméret), vagy pedig az, hogy nagyon vastag gerincméretnél sokkal előbb szétesik egy ragasztókötött, puhafedeles könyv. De ebben az esetben dupla előállítási költséget is jelent a két fizikai egység, így már a harmadik rész is az eladhatatlan árkategóriában landolt volna a maga 660 oldalával.  Ezért már a harmadik könyvre vonatkozóan is szerződést bontottunk. Mint az előzőekben említettem, roppant mód fogyasztói ár-érzékeny vagyok. Így a negyediket meg sem próbálom az Undergroundnál kiadni. A harmadikra is lenne néhány megrendelésem, azt is meg kell oldanom, illetve a negyediknek kiadót kell találnom.

TCL: Íróként szereted cliffhangerekkel kínozni az olvasókat… Olvasóként hogyan viszonyulsz ahhoz, ha ezzel végződik egy kötet?

SR: Igen, szeretem a függővéget. Írni és olvasni egyaránt. Olvasóként várom a folytatást, ahogy mindenki más is. Nem mellesleg, ha olvasok ilyet, eléggé rápörög az agyam.

TCL: Hogyan tolerálja a családod az írás iránti szenvedélyedet?

SR: Elnézően. Elkönyvelték, hogy hangyás vagyok, és ez a dilim. De mivel tudják, hogy milyen fontos nekem, és azt is tudják, hogy kikapcsol, hát tűrnek.

TCL: Mit szóltak a barátaid, munkatársaid, amikor kiderült, hogy írsz?

SR: Meglepődtek, kíváncsiak lettek, vettek könyvet és elolvasták. Aztán szemközt dicsértek, bár ha a hátam mögött teszik az ilyesmit, azt sem bánom. :) A munkahelyemen ennek hatására, „te vagy az író” felkiáltással megnyertem magamnak az akármilyen fogalmazvány megírását, vagy az elkészültek átnézését, kijavítását.

TCL: Korábban volt már könyvbemutatód. Milyen tapasztalatokra tettél szert?

SR: Egy kedves ismerős – a helyi könyvtár igazgatója – hívott meg Bonyhádra, a Völgységi Könyvfesztiválra. Gyönyörű helyen van, a vendéglátók mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat, ami így is történt. Akikkel egy tematikához kötődően együtt szerepeltem, akkor és ott néhányszor beszélgettem. Majd maradt a Facebook mint kapcsolattartás. Az talán kicsit szerencsétlen helyzet volt, hogy a másik három író tizennyolc év alatti volt, ezért nem igazán éreztem odaillőnek a 16, de az is lehet, hogy 18 év felettieknek íródott Reményhajszát.

TCL: A könyvben Bonnie, a szárnyait bontogató énekesnő nagy rajongója a Bermuda zenekarnak. Te rajongsz/rajongtál valamelyik együttesért?

SR: A szívem, zene terén a rockért dobog, leginkább a ’80-as évek környékéről. Ha tehetem, a kedvenceim koncertjére elmegyek, és vannak páran, akiknek a teljes megjelent zenei munkásságát a magamévá tettem már. Nagy élmény, amikor koncerten a környezetem bután néz, hogy "ez is X.Y. zenekar műve?", én pedig még a szöveget is tudom. :) Általában nem is a médiában orrvérzésig játszott dalok a kedvenceim. Az imádott koncert-feeling okán például Bécsbe lassan hazajárok. De ha rockon kívül is lehet mondanom számomra kedves zenét, akkor meg kell említenem Hans Zimmer, John Williams filmzenéit, illetve felfedeztem már magamnak David Garrett hegedűművészetét is, nem beszélve Havasi Balázs zenéjéről. Az ír és a skót népzene szintén bejövős.

TCL: Árulj el nekünk 5 titkot magadról!

SR: 1. Ha mosogatás közben, fülhallgatóval zenét hallgatok, és közben énekelek, akkor első körben a családom kéri, hogy ne tegyem. A következő körben lezuhannak a környékbeli ingatlanárak (főleg, nyitott ablak mellett).
2. A smink nem az én világom, vagy legalábbis nem része a mindennapjaimnak. Optikai tuningnak, bizonyos alkalmakkor elegendőnek érzem a szemceruzát, szempillaspirált, esetleg némi rúzst. Ezt a hozzáállásomat nevezhetjük akár bátorságnak is. :)
3. A bokámon van egy tetoválás.
4. Nagy bánatom, hogy nem tudok hangszeren játszani.
5. Évek teltek el úgy, hogy nem írtam a Reményhajszához egy betűt sem.

TCL: Tervezel a Reményhajszától független kötettel is jelentkezni, vagy a sorozatot fogod tovább bővíteni?

SR: A Reményhajsza biztos, hogy folytatódik, elvégre a negyedik könyv utolsó fejezete teljes egészében függővég, a benne lévő összes szálra vonatkozóan. Az egy jó kérdés, hogy jelentkezem-e mással is. Ha bevillan egy ötlet, én nem fogok ellenállni. :)

TCL: Mennyire tartod fontosnak az inkognitód megőrzését?

SR: Nem az inkognitó miatt van írói nevem. Az eredetivel sincs bajom, kiadói javaslatra történt a névválasztás. Mivel lassacskán a negyedik könyv érkezik ezen az írói néven, nem látom értelmét, hogy megváltoztassam.

TCL: Hol találkozhatnak veled a sorozat rajongói: könyvfesztiválon, író-olvasó találkozón?

SR: Elsősorban a Facebookon; van írói oldalam, illetve a könyveknek is egy oldala. Ha bárhová megyek, azt ott időben közzé fogom tenni. Tervezek sok mindent, ha realizálódik bármelyik, az olvasók, az érdeklődők tudni fognak róla. :)

TCL: Köszönöm szépen az interjút! Sok sikert kívánok!

A Reményhajsza első két kötetét megtaláljátok az Underground Kiadó webshopjában.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Ajánlom figyelmetekbe a DIY projektjeimről és az újrahasznosításról szóló bejegyzéseimet, illetve a
könyves beszámolóimat és az interjúimat.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom