T. C. Lang

Az utolsó akadály

2014. február 03. - T. C. Lang

Három gyönyörű évet töltöttem otthon, melynek egy része a babavárásból állt, a többi a gyermeknevelésből. No meg persze a házimunkából. Mert én is csak egy átlagos, vidéki háziasszony vagyok, akit várt a veteményes, a virágágyás, a mosogatnivaló, a szennyes… Hej de jó is lenne, ha a valóságban is létezne egy olyan asztal, amelynek azt mondanám, „Terülj, terülj, asztalkám!”, és roskadozna az ínycsiklandozó falatoktól!

Ám mint mindennek, ennek az időszaknak is véget kellett egyszer érnie. Ez pedig 2012 őszén következett be: ismét munkába álltam. Egyik hétről a másikra, minden átmenet nélkül, teljes munkaidőben.

Említettem, hogy már megvolt a fiam, amikor belefogtam a könyvbe, és túlnyomórészt akkor volt lehetőségem alkotni, amikor ő a délutáni csendes pihenőjét töltötte. Azonban a munka világába való visszatérésemkor az esti órákba kellett belesűrítenem mindazt, amire addig ott volt az egész napom, beleértve az írást is. A munkavállalás kapcsán felmerülő időhiány gördítette az utolsó akadályt a könyvem befejezése elé. De már annyira a finish-ben voltam, hogy ez sem vethetett gáncsot elém.

T.C. kontra Akadály 1:0

Végső eredmény: T.C. kiütéssel nyeri a mérkőzést!

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr75796839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása