Az alábbi cikk kifejezetten a magyar könyvekre lett kihegyezve, de ugyanúgy vonatkozik a külföldi művekre, és nem csak a könyvpiacra érvényes.

Szoktál letölteni olyan könyveket ingyen, amikért egyébként fizetni kellene? És megosztani? Tudtad, hogy a feltöltéssel jogsértést követsz el, ami miatt kártérítésre is kötelezhetnek? Nem? Akkor ez a bejegyzés neked szól.

(Természetesen akad példa arra, hogy a szerző maga dönt úgy, hogy meghatározott ideig vagy akár véglegesen ingyenesen elérhetővé teszi a művét. Nyilván nem ezekről az esetekről van most szó. De az író – és a kiadó – joga eldönteni mikor és kinek adja ingyen.)

Nemrég érdekes dolognak voltam tanúja, vagyis inkább a következményének: egy magyar írónő (szándékosan nem nevezem meg, mivel már így is éppen elég kellemetlenség érte) felszólalt egy Facebook-csoportban, hogy az olvasók legyenek kedvesek, tiszteljék meg azzal a magyar szerzőket, hogy nem töltik fel az ő könyveiket – az olvasók pedig még a keresztvizet is leszedték róla ezért.

Kíváncsi lettem, beregisztráltam néhány fórumra álnéven, kértem, küldjék el a saját könyvemet, csak úgy, tesztképpen. Nem döntögetek eladási rekordokat, nem ostromlom a sikerlistákat, sőt, még csak ismertnek sem számítok, mégsem kellett egy óránál többet várnom az első pdf változatra. (Az ominózus esetet követően hetekig jegeltem ezt a cikket, a végső lökést a közzétételéhez az adta meg, hogy ismét rábukkantam egy megosztós oldalon.)

Az írók mindenhol ott vannak. Igen, a könyves fórumokon is. És tudják, ha lopni akarsz.

Sokan nem tudják, hogy a letöltéssel megsértik a szerző jogait.
Pedig ez éppen olyan, mintha a könyvesboltban a táskájukba csúsztatnának egy könyvet, és fizetés nélkül szándékoznának távozni. Tehát lopnának.
Tény, a törvény szerint nem bünteti a letöltést, de ha valaki szándékosan kerüli meg a hivatalos forrást és a fizetést, azt minek neveznéd?

Mások azzal védekeznek, hogy nem telik könyvre.
Az író sem mondja, hogy "einstand", és csap a hóna alá egy Prada-táskát, majd sétál ki vele szó nélkül a boltból, csak mert nem telik rá, de szeretné birtokolni. Mindenki nyújtózkodjon addig, ameddig a takarója ér.
Azért, mert egy könyv elektronikus formában (is) készül, attól még nem jár alanyi jogon. Ha valaki valóban el szeretné olvasni, spórolhat rá. Vagy kérheti azt ajándékba szülinapjára/karácsonyra. (Én általában könyvet kérek. Morgott is a férjem, amikor a HP-sorozat aktuális kötetét kaptam tőle születésnapomra – és még aznap kiolvastam –, hogy amilyen drága volt, olvashattam volna lassabban is.) Kölcsönkérheti egy ismerősétől, beszerezheti antikváriumból, cserélhet.
Lehet figyelni a kiadók vagy az írók hírlevelét és akcióit. A múltkor például akciósan, 300 Ft-ért töltöttem le Lakatos Levente egyik könyvét, és 200 Ft-ért a „Száz évvel utánad” című regényt. A kiadók, írók megjutalmazzák a követőiket.
Egyébként van egy, szinte már a feledés homályába veszett intézmény, könyvtárnak nevezik, ahonnan csekélyke tagdíj ellenében könyveket lehet kölcsönözni (remélem, érezhető a sorok mögött rejlő szarkazmus).
A Magyar Elektronikus Könyvtárból több mint 1000 könyvet lehet legálisan, 0 Ft-ért letölteni.
De legyünk őszinték, általában nem azok szerzik be feketén a könyveket, akiknek gondot okoz a napi betevő.

Vannak, akik azzal érvelnek, hogy az író úgyis az írás élvezete miatt ír, vegye megtiszteltetésnek, hogy valaki egyáltalán hajlandó letölteni ingyen, amit papírra vetett.
Igen, ő pedig örülhet, hogy van munkahelye és dolgozhat, de fizetést ne várjon. Hogy ez nem ugyanaz? Dehogynem.

Akkor most közelítsük meg máshogyan a dolgot: mit szólna hozzá az a személy, aki illegálisan letölt egy könyvet, ha az adott kötet szerzője leemelné az ő számlájáról azt a pénzt, amiért a letöltő dolgozott meg? Gondolom, felháborodna. Pedig az illegális letöltő ugyanezt teszi az íróval. Az író megdolgozott a jussáért. Sokszor évek munkája, verejtéke, könnyei fekszenek egy könyvben. És nemcsak a szerzőé, hanem a szerkesztőé, a lektoré, a korrektoré, az előolvasóké, a grafikusé, a tördelőé, a nyomdászoké, (külföldi mű esetében a műfordítóé), a marketingesé (aki sokszor maga az író, így ebbe is energiát, időt és pénzt öl), az eladóé... Egy szerzőnek nagyon hiányzik az a könyvenkénti 200 Ft(!), ami ütné a markát egy eladott könyv után – mert aki azt hiszi, hogy ebből hipp-hopp meg lehet gazdagodni, az olvassa el Nádasi Krisz cikkét, ami arról szól, hogy hogyan lehet megélni az írásból. Nem meggazdagodni, megélni.

Bármily meglepő, az író is ugyanolyan földi halandó, mint te, és neki is be kell fizetnie a számláit. A legtöbben főállás és család mellett vetemednek írásra és könyvkiadásra. Ha a befektetett munka, energia, idő és pénz nem térül meg, akkor sokan lesznek, akik felhagynak vele. Ez nemcsak egy hobbi, nem jótékonykodás, hanem munka. Tekints rá úgy, mint másodállásra.

Az olvasók csodálkoznak, ha a könyvkiadó megválik egy írótól, vagy nem jön egy sorozat folytatása. Ha a fogyásjelentés szerint nincs rá kereslet, akkor a kiadó miért foglalkoztassa az adott szerzőt? Miért rendeljen tőle újabb könyvet? Elkaszálja a szerzőt és a sorozatot is. Igen, ezt eredményezi, ha feketén töltöd le.

A jobbik eset az, amikor valakinek annyira megtetszik az adott könyv, hogy utána meg is vásárolja. De amikor valaki letölti feketén, majd "lecsillagozza" –  például Molyon vagy Bookline-on – és/vagy ír róla egy negatív értékelést...

Mit tegyél, ha illegálisan töltöttél le könyvet?
– Először is ne oszd meg.
– Ha nem tetszett, lapulj meg – azért, mert neked nem jött be, másnak még szerezhet kellemes órákat.
– Ha tetszett, akkor vidd jó hírét, meséld el a barátaidnak, az osztálytársaidnak, a kollégáidnak, hogy milyen fantasztikus történetet olvastál, posztold ki Facebookon, mennyire magával ragadott, kövesd a szerzőt, lájkold és oszd meg a bejegyzéseit.

Az olvasók jussanak el legalább addig, hogy nem osztanak meg illegálisan olyan könyvet, ami MAGYAR szerző tollából származik, első lépésnek megteszi. A jobb pdf-es Facebook-csoportok szabályzataiban szerepel, hogy tilos feltölteni magyar írók könyveit (listát is vezetnek a hazai szerzők álneveiről), és ennek betartására ügyelnek is az adminok, sőt, sokszor az olvasók is szót emelnek, ha valaki ilyet kér. Köszönet érte!

Ajánlott Kildara-cikk a témában: Interjú a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával