T. C. Lang

Az apokalipszis elmarad

2021. június 28. - T. C. Lang

jcd_x_tkom_novellapalyazat_en_is_reszt_vettem_poszt.jpgA Balaton közelsége ellenére is alaposan megkínzott a pokoli hőség. Ugyanakkor meg is ihletett, az ebből született novellát pedig beküldtem a JCDecaux Hungary Álljon meg egy novellára! című pályázatára. Tekintettel a beküldött novellák számára nem sok esélyt látok arra, hogy a legjobb húsz egyikeként viszontlássam a történetemet valamelyik buszmegállóban, de mindenképpen szeretném veletek megosztani, hogy mosolyt csaljon az arcotokra, főleg a “sokat látott siófokiak”-éra!

 

Mi köze az apokalipszisnek Siófokhoz?

A novellából kiderül!

 

 Lang Tünde: Az apokalipszis elmarad



Lucifer régóta fente a fogát az emberek világára. Amikor évezredekkel ezelőtt letaszították a pokolba, fogadalmat tett, hogy megszerzi a Földet és igába hajtja annak minden lakóját.

Csatlósaival szüntelen a megoldáson munkálkodtak. Több járatot fúrtak a felszín felé az évek során, az angyalok azonban mindannyiszor résen voltak, és igéjükkel eltorlaszolták azt, áthatolhatatlanná téve a pokol teremtményei számára.

– Ez így nem lesz jó! – dohogott Lucifer. – Taktikát kell váltanunk.

– Mire gondolsz, nagyuram? – faggatta egy, a hátán bőrszárnyat viselő lény.

– Túl sok időbe telik egy járat kiépítése, és a jelenlegi módszereinkkel ezek túl keskenyek. Azok a vadlibák ott fent meg túl hamar rájönnek, mire készülünk.

– Akkor mit tegyünk? – vakarta tanácstalanul az agyara tövét egy másik démon.

– Hirtelen kell sok katonát átjuttatnunk a felszínre.

– Hogyan gondolod?

A pokol urának arcán ördögi vigyor terült szét.

– Felmérjük, hogy hol milyen magasak a csarnokaink, illetve megvizsgáljuk, hogy ezek felett milyen vastag a talaj, ami elválaszt bennünket a külvilágtól. Ha megtaláljuk a legvékonyabb pontot, akkor erőinket egyesítve egy minden eddiginél nagyobb átjárót hasítunk bele, hadaink pedig egyszerre tudnak előrenyomulni!

A bejelentést hatalmas ováció fogadta.

Az alvilág lakói lelkesen térképezték fel a termeket és vizsgálták felettük a talajtakaró vastagságát. A csarnokok száma és nagysága miatt évszázadokig tartott a folyamat. Egy-egy magánzó olykor megpróbálkozott kitörni az emberek közé, ám ezek az akciók mind kudarccal végződtek.

 *

– Nagyuram, jelentem, végeztünk! – hajolt meg mélyen egy szürke, pettyes bőrű pokolfajzat Lucifer előtt.

– Halljuk, mire jutottatok! – Az alvilág ura izgatottan fészkelődött monumentális trónusán.

– Tudósainkkal, a mérési eredményeket figyelembe véve, arra jutottunk, hogy a 37-es terem a legideálisabb a terv végrehajtására. Ez az egyik legvékonyabb réteggel fedett terület, illetve a csarnok nem túl magas, néhány évszázadnyi munkával megfelelő rámpát építhetünk, hogy a hadtestünk röpképtelen légiói is elérjék a tetejét.

– Nagyszerű! – örvendezett Lucifer. – Haladéktanul kezdjetek neki a feljáró építésének, én pedig tökéletesítem a felszínre törő igézetet.

*

siofok20210624_tcl.jpgSiófoki fürdőzők 2021. 06. 24-én

A siófoki szabadstrand megtelt, szociális távolságtartásra legfeljebb a 29 fokos vízben volt lehetőség, ott is csak annak sekélysége miatt, mely által a Balaton több embert volt képes befogadni. Turisták csak elvétve akadtak, a tikkasztó hőség azonban még azokat a helyieket is lecsalogatta a partra, akik máskor nem mártóztak volna meg a magyar tengerben.

Robajszerű zaj ütötte meg a fürdőzők fülét. Ők nem foglalkoztak vele, betudták annak, hogy egy sofőr túráztatta a tuningolt autójának motorját.

Kisvártatva különös csoportosulás bukkant fel a vizesblokk mögött: akadt, amelyik fehér, tógaszerű ruhát öltött magára, egy másik szárnyakat viselt a hátán, de volt köztük agyaras is. A maskarások lassú, ingatag léptekkel haladtak előre.

A sokat látott siófokiak legyintettek csupán.

– Na, megint egy lökött legénybúcsús társaság. Úgy látom, már túl vannak az alapozáson – jegyezte meg egy férfi, majd nagyot kortyolt a hűs sörből, és tekintetét a csoportnál sokkal figyelemreméltóbb, tanga alól kivillanó formás fenékre tapasztotta.

– Nagyuram, ez a hőség… elviselhetetlen – legyezte magát a szárnyas.

– Amikor utoljára fent jártam – Lucifer meglebegtette a maga köré csavart fehér leplet –, kellemesebb volt az éghajlat.

– És itt fogsz… trónolni? – kérdezte az egyik alattvaló, mielőtt összerogyott.

Az alvilág ura megtörölte izzadságtól gyöngyöző homlokát.

– Tudjátok, mit? Menjünk vissza a pokolba, ott kellemesebb a klíma. Ezt meg tartsák meg az emberek!

Az agyaras megragadta az alélt alak bokáját, úgy vonszolta maga után. A furcsa társaság visszaoldalgott a vizesblokkhoz, és eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Így esett meg, hogy 2021. június 24-én az apokalipszis elmaradt.

 

A kép a cikk szerzőjének tulajdonát képezi.

*

Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!

Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.

Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom

Támogasd a munkámat, hívj meg egy kávéra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tclang.blog.hu/api/trackback/id/tr7416607256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása