Talán emlékeztek még Skolik Ágnes, korábban a blogomban megjelent XXI. századi meséjére, ami – A csodatermő fa és a Csibemese című köteteiben szereplő történetektől eltérően – egy felnőtteknek szóló írás. Most őt faggattam Olasz vacsora című novelláskötetének megjelenése alkalmából.

Általában én kérdezek, ezúttal viszont engem faggatott Kocsis Nagy Noémi.
Az interjúért kattintsatok a képre!

TCL: Mikor köszöntött be az életedbe az írás?

SÁ: Még a múlt században, pontosabban 1999-ben írtam az első mesémet, ami a saját kutyánkról szólt. Aztán ugyanabban az évben egy kisregényt. Ezek az írások még nem jelentek meg könyv formájában. Utána néhány év szünet következett, és 2006 körül folytattam újra az írást.

TCL: Hogy viszonyul hozzá a családod? Nem tartanak csodabogárnak?

SÁ: A családnak házi nyomtatásban elkészítettem a kutyás mesét. A gyerekeimnek nagyon tetszett, erre emlékszem. Amikor 2006 körül újrakezdtem az írást, arról viszont nem tudott a család, csak amikor már tervben volt az írások kiadása. Szerintem nem tartanak csodabogárnak. Legalábbis nem céloztak még rá. :)

TCL: Mi született meg előbb: az első történet vagy a publikálás gondolata?

SÁ: Az első történet volt előbb. A publikálás gondolata jóval később fogalmazódott meg bennem, akkor viszont az anyagiak nem álltak rendelkezésre ehhez. Így hát kellett néhány évet várni, hogy az első könyv megszülethessen.

TCL: Eddig két gyermekeknek szóló kötettel jelentkeztél: tavaly jelent meg A csodatermő fa, idén pedig a Csibemese című könyved. Milyen meséket és verseket foglaltál csokorba bennük?

SÁ: A csodatermő fa az első mesék, versek gyűjteménye. A 6-14 éves korosztálynak szól, de a visszajelzések alapján a felnőttek is szívesen olvassák. Tulajdonképpen ez a könyv a kezdeti próbálkozások könyve. Az első írások és az első magánkiadás könyve is. A Csibemese az óvodás korosztálynak való meséket, verseket tartalmazza, sok-sok színes, aranyos illusztrációval. A leghosszabb mese egy valóságos kisfiú története, aki nagyon szereti a kakaót, de persze a történet ennél sokkal-sokkal izgalmasabb.

TCL: Miként születnek a meséid? Miből merítesz hozzájuk ihletet?

SÁ: Hát igazából minden mese másképp született. Volt, hogy megláttam egy csigát a fűszálon, és ebből kerekedett ki egy vers. Vagy kinéztem az ablakon, ahol nagy pelyhekben hullt a hó. Vagy elmesélem, amit átéltem, például hogyan születik egy kiscsibe. A mesék többsége saját emlék, tapasztalás eredménye, de vannak teljesen kitalált történetek is.

TCL: Hogyan látod meseíróként, illetve szülőként, nagymamaként: elég az, ha egy mese pusztán szórakoztat és teret enged a gyermekek fantáziájának, vagy szükséges, hogy tanítson is? Mennyire tudatosan csempészel a történetekbe tanulságot?

SÁ: Teljesen véletlenül alakult így, hogy az első meséim tanmesék lettek. A veteményeskertemben fejlődő zöldségekről írtam, a fenyőfák növekedéséről, a tyúkudvar életéről. Aztán rájöttem, hogy ez jó! Hogy nemcsak szórakoztat, hanem tanít is. Ráadásul olyan dolgokat, amik a mai világban sok gyerektől nagyon távol állnak, mert más környezetben élnek. Én emlékszem még arra az időre, amikor a gyerekeimnek meséltem. Emlékszem, melyik mesék, rajzok tetszettek nekik, és – bár a világ sokat változott azóta – én szeretnék ugyanolyan élményt adni a mai gyerekeknek, mint amiket az enyémek kaptak. Kedves, pozitív meséket, szép képekkel, hogy az esti mese ne felzaklassa, hanem elringassa a gyerkőcöket.

TCL: Nem csupán a mese műfajában alkotsz. Az Élő Irodalom — Élő Könyv Műhely egy pályázat keretein belül arra a kérdésre kereste a választ, hogyan lehet jó krimit írni. A Kurtakrimi című antológiát 37 mű, köztük a te egyik rövid novellád alkotja. A mesék után milyen érzés volt a krimi világában kirándulni? Esetleg várhatunk tőled egy hosszabb terjedelmű detektívtörténetet is?

SÁ: Ez egy érdekes történet. Meg sem fordult volna a fejemben, hogy jelentkezzem a pályázatra, ha nem lett volna egy félig kész humoros írásom ebben a témakörben. Viszont miután elolvastam a szerzőtársak írásait, azon gondolkodtam, hogy tudnék-e "igazi", izgalmas krimit írni. Arra jutottam, hogy megpróbálni mindenképpen érdemes lenne. Az biztos, ha lesz ilyen, abba is fogok egy kis humort csempészni, és nem lesz túlságosan félelmetes és vértől csöpögős.

TCL: A Szeretemváros című könyvben 31 szerző mutatja be egy-egy történet által az ő "szeretemvárosát". A te Nagykanizsán játszódó novellád is bekerült a válogatásba. Milyen kötődésed van a városhoz? Miről szól a te történeted?

SÁ: Nagykanizsán születtem, és egy közeli faluban laktam 18 évig. Utána pedig Nagykanizsán 20 évig. Ismerem a várost, szeretem is, mert nagyon szép, élhető kisváros. A pályázat témája az volt, hogy egy kedvenc várost kell bemutatni úgy, hogy az olvasónak legyen kedve odalátogatni. Tehát olyan útikönyvféle, ahol van cselekmény is. Nem volt egyszerű, mert a karakterszám adott volt, de mivel a kötetbe bekerült, azt hiszem, sikerült megoldani a problémát. A történet egy fiúról és egy lányról szól. A lány Nagykanizsán él, a fiú elmegy hozzá egyetlen napra, látogatóba. Ekkor a lány megmutatja a várost a fiúnak. Zárójelben hozzátenném, lehet, hogy a történet folytatódik majd egy következő találkozással…

TCL: Az egyik kedvencem tőled a Hogyan születnek a nagymamák? Hogyan született meg ez az írás?

SÁ: Ez az írás 2016-ban készült, anyák napja táján. Ekkor már tudtam, hogy az idei évben én is nagymama leszek, és leírtam, amit ezzel kapcsolatban érzek és gondolok. Ennek is van már folytatása, a címe az lehetne, hogy "Hogyan élnek a nagymamák?" Remélem, jó sokáig fogom tudni bővíteni ezt a történetet! :)

TCL: A hazai közönségnek írsz, de Németországban élsz és dolgozol. Ez mennyiben nehezíti meg a könyveid megjelenését és népszerűsítését?

SÁ: Igazából – hála az internetnek – a megjelenést és a népszerűsítést nem nehezíti meg, hiszen mindent interneten intézek. A megrendelt könyvek elküldése a nehézkesebb. Én nagy örömmel dedikálok minden könyvet, amit megvesznek tőlem, viszont ehhez ki kell várni, hogy Magyarországon legyek. Szerencsére sűrűn, 4-5 hetente van lehetőségünk hazautazni. Ha valaki nem ragaszkodik a dedikáláshoz, akkor bármikor van arra lehetőség, hogy vásároljon a könyvből, mert hagytam otthon is példányokat.

TCL: Könyveid magánkiadásban jelentek meg. Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Milyenek a tapasztalataid?

SÁ: Nem egyszerű! :) Mert ugye kiadókból és nyomdákból is annyi van, mint égen a csillag. Ezekből kell megtalálni azt, ami nekem tökéletes. Szolgáltatásban és árakban is nagyon nagy a szórás. Aztán ha van 100db gyönyörű könyvem, akkor választhatok, hogy nézegetem őket a polcon, esetleg berakom a billegő asztalláb alá, vagy megpróbálom eladni valahogy. A jelenlegi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy eladni a legnehezebb. Megírni – nekem – könnyű, kiadatni nehezebb, eladni még nehezebb. Van egy szakma, amit meg kell tanulni ehhez. A neve marketing. Jó pénzért megtanulható, csak amikor az ember kiad egy csomó "jó pénzt" a könyvekre, akkor nem marad a tanulásra és a reklámra. Viszont jó hír, hogy ezt IS nekem kell megoldani és áthidalni valahogy. Rajta vagyok! :)

TCL: Kik segítik a munkádat megjelenés előtt?

SÁ: Természetesen vannak tesztolvasók, akik javítják a hibákat, és javaslatokat tesznek az esetleges változtatásokra. Minél több embert sikerül ehhez megnyerni, annál jobb. Szerencsére a szerzőtársak között sokan vannak, akik egy kötetért vagy értékelésért elolvassák a kéziratot, de ennek visszafelé is működnie kell.

TCL: A kisiskolások és az óvodások után most a legkisebbeknek írsz egy mondókás könyvet. Mikor várható a megjelenése? Mesélj róla egy kicsit!

SÁ: Reméltem, hogy a karácsonyfa alatt már ott lehet a könyvecske, de grafikusváltás miatt ez sajnos csúszni fog. A könyv nem lesz vastag, de szép színes. Minden oldalon rajzok lesznek, és egy-egy rövidke vers. A versek készen vannak, az illusztrációkra és a borítóra várunk. Ez egy izgalmas feladat, fontos, hogy a legkisebbeknek és a szüleiknek is elnyerje a tetszését, nagyon fontosak a rajzok, és a strapabíró formátum is.

TCL: Az Olasz vacsora című novellásköteteddel a felnőtt olvasókat kívánod megszólítani. Milyen jellegű történetekre számíthatnak az olvasók?

SÁ: Aki evett már olasz ételeket, az tudja, hogy ezek színesek, változatosak, és nem fekszik meg az ember gyomrát. Ez a kötet pont ilyen. Az első részében a gyermekkoromba repítem vissza az olvasót, a következő pedig a jelenben játszódik. Pályázatokra küldött írásaim, németországi élményeim, humoros vagy épp komolyabb gondolataim olvashatók majd benne. Az írások nagy része valamilyen saját élmény alapján íródott, de van néhány kitalált történet is a kötetben.

TCL: Mik a további terveid?

SÁ: A legközelebbi tervem, hogy decemberben minél több könyvet el tudjak adni. Mind a három – a novellás és a két gyermekeknek szóló – könyvből lehet majd vásárolni. Aztán otthon a családom, és legfőképpen a kicsi unokám mellett szeretném kipihenni az év végi fáradalmakat. 2017 elején a beszélgetés elején megemlített kutyás mesét nyomdakészre szerkesztem, és a mondókás könyvvel együtt talán húsvétra elkészül. A többi majd 2017 novemberére kiderül – én is kíváncsi vagyok! :)

Skolik Ágnest megtaláljátok a Facebookon, mesekönyveiről és novelláskötetéről pedig a honlapján találtok bővebb információkat.

*

Olvastátok már a többi interjúmat?

Itt találjátok a könyves beszámolóimat, és ide kattintva tudtok beleolvasni A Lámpás nyomában című misztikus szerelmes regényembe, aminek hamarosan megjelenik az új kiadása!

Érdekelnek benneteket a DIY dolgok? Akkor ezeket a bejegyzéseimet is szeretném a figyelmetekbe ajánlani!