Hosszú hallgatásomat egy igazán tanulságos történettel töröm meg. Vonjátok le a következtetést az esetemből, és cselekedjetek nálam előrelátóbban!
2013. február 20-án, egy szép téli napon született meg a könyvem. Még mosolyogtam is a bajszom alatt, hogy (jó) néhány év eltéréssel, de egyazon napon született az öcsémmel. Elégedetten dédelgettem pár napig, és rájöttem, hogy maradt még bennem valami. Irány vissza a szülőszobába, vagyis a gép elé. Az ujjaim csak úgy pattogtak a karakterek között, a szöveg pedig egyre terebélyesedett.
Március elején épp csak csiszolgattam, amikor a pendrájvom elszállt, és vele együtt az utolsó utáni fejezetem. Persze a többi része is, de azok minden fázisban le voltak mentve vagy három különböző adattárolóra. Ez viszont nem. Nesze nekem.
A tanulság: mindenről készíts biztonsági másolatot!
Újra nekiállhattam pötyögni. Annyival könnyebb dolgom volt, hogy csupán fel kellett idéznem, mit írtam korábban. Még megtoldottam egy-két gondolattal, és voilá, elkészült, március 11-én tényleg megszületett az epilógus. Ekkor éreztem igazán azt, hogy kerek a történet!