Tizenhat évesen olvastam el először Margit Sandemo Jéghegyek népe című 47 részes könyvsorozatát, akkor egy életre elbűvöltek a boszorkányos történetek, meg a fantasyk úgy általában.
A Boszorkánydinasztia című sorozat első részét képező Utolsó kívánságra egy boszorkányok jegyében telő író-blogger-olvasó találkozón tettem szert, ahol dedikáltattam is Leda D’Rasival. Nagyon szimpatikus volt az írónő bemutatkozása, írhatnám stílszerűen, hogy igazi boszorkány, de inkább egy végtelenül szimpatikus angyal. :)
A történet 1548-ban kezdődik, tombol az inkvizíció. A tizenhat éves Liliant bűnösnek találják boszorkányság vádjában és vízhalálra ítélik. A mélyen hívő, ártatlan lány utolsó gondolatában arra kéri Istent, hogy hadd jöhessen vissza, hadd láthassa, hadd szerethesse újra Lazarust, azt a férfit, aki lángra gyújtotta fiatal szívét. Kívánsága meghallgatásra talál…
466 évvel később Angel megmagyarázhatatlan módon egy karcolás nélkül túlél egy autóbalesetet, majd beállít hozzá a kórházba három nőszemély – Una, Luna és Fairy –, akik nemcsak magukról állítják, hogy különleges erejük van és egy boszorkánydinasztia tagjai, hanem Angelről is. A lány életében új szakasz kezdődik.
A boszorkányok szimpatikusak, mindegyiknek megvan a maga sajátos jellemvonása: Una méltóságteljes vezető, Fairy hideg, akár egy jégcsap, Luna pedig teljesen lökött. Könnyű azonosulni Angellel, szurkolni neki, átérezni szorongását idealizált elődje miatt. Nem makulátlan, tökéletes karakter. A legnagyobb zűrt az okozza, hogy nem mer tisztázni egy félreértést a szeretett férfival, fél a fájdalomtól, amit annak az esetleges válasza okozna, ezért inkább ő mér rá csapást. Meglehet, hogy nem túl elegáns, de nagyon is emberi jellemvonás.
Mit tenne Una? – tette fel magában a kérdést. Nos, őt ismerve, zseniális tervet eszelne ki, aztán briliáns pontossággal hajtaná végre. Luna? A fénysebességet meghazudtoló locsogással lyukat beszélne a férfi hasába, míg az önszántából ki nem dobja a kocsiból, csak hogy megszabaduljon tőle. Na és Fairy? Ő valószínűleg a tőle megszokott higgadtsággal, rezzenéstelen arccal átvágná a férfi torkát, aztán a combjait kivillantva leállna stoppolni az út másik oldalán, hogy fuvart fogjon a visszaútra.
Engem kifejezetten taszítanak az irányításmániás alfahímek, akik a tulajdonukként kezelik a társukat, és örök rejtély marad számomra, hogy miért jönnek be sok női olvasónak. Egy ilyen alá-fölérendelt kapcsolat kicsit sem romantikus, hanem egészségtelen. Nem vagyok női felsőbbrendűséget hirdető harcos feminista, de a partnerség, igenis, legyen meg. A férfi főszereplő, Lazarus is hasonlóan ellentmondást nem tűrő figura, és rossz szájízzel tettem volna le a könyvet, ha ez a tulajdonsága nem vad lykae-énjéből fakadna, nem próbálná szüntelen kordában tartani a benne lakozó farkast, és nem lenne árnyalva a karaktere.
A kedvencem szereplőm a hóbortos Luna lett, akiről nem csak állítják, hogy dilis, hanem húzásaival újra és újra be is bizonyítja azt – sok vidám percet okozva.
Leda D’Rasi ügyesen szövi a szálakat, nem hagyja unatkozni az olvasókat. Tetszik az általa felépített világ, és megmutatja, hogy attól, mert azt állítják valakikről, hogy egymásnak vannak teremtve, nem magától értetődő, hogy ez valóban így is van, nem vezet nyílegyenes út a másik szívéhez.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A könyv első felében a fantasy dominál, utána a szerelemre tolódik át a hangsúly, majd az erotika kerül előtérbe, a végén pedig az első kettő elegyével zárul.
Bevallom, a buja jelenetek részletes ecsetelése váratlanul ért. Az írónő nem sokat bíz az olvasó fantáziájára arról, hogy mi történik a hálószobában, mindent eléjük tár – teszi mindezt cizelláltan, választékosan megfogalmazva. Így kell ágyjelenetet írni! Aki egyszerű fantasyre számít, az lehet, hogy túl részletesnek és elnyújtottnak tartja, aki viszont erotikus könyvre, még kevésnek is találja.
Egyes pontokat bizonytalannak éreztem, maradtak bennem kérdések a felépített világot illetően, amelyekre talán a sorozat többi részében fény derül. Szívesen olvastam volna a tanítás időszakáról, kíváncsi lettem volna, hogy mivel jár lykae uralkodónak lenni, mivel foglalkozik, hogy telnek a faj tagjainak átlagos mindennapjai.
Leda D’Rasi stílusa finom, mégis laza, érzékletesek a leírásai, könnyedén eléri, hogy a cselekményt filmszerűen peregve lássuk magunk előtt. Humoraknáira a könyv bármely részén ráfuthatunk, nagyot szólnak. :)
– Egyszer néhány éve éppen hazajöttem, és az előtérből azt hallottam, hogy apád nagy nyögések közepette azt mondogatta valakinek a nappaliban: „imádlak, imádlak, úúúúgy imádlak”. Tudod, kihez beszélt?
Angel tágra nyílt szemekkel rázta a fejét. Ezt a történetet még sosem hallotta.
– A maradék lasagnéhoz, amit a tévé előtt evett a tepsiből! És nem használt tálcát, mert azt hitte, nem jövök rá, mit csinált!
A könyv végén ízelítőt kapunk a folytatásból, a Lidércfényből.
Nekem az első kiadáshoz volt szerencsém, azóta már megjelent a második, új köntösben. Élvezetes karanténolvasmány volt, teljesen kikapcsolt, magába szippantott.
Tizennyolc karikás szórakoztató mese azon boszorkányos-alakváltós könyvrajongóknak, akiket nem riaszt el a hangsúlyos szerelemi szál és az erős erotikus töltet.
Az Utolsó kívánságot – Leda D'Rasi többi könyve mellett – megtaláljátok a Mogul Kiadó webshopjában.
*
Tetszett a cikk? Osszátok meg ismerőseitekkel is!
Megtaláltok a Facebookon és az Instagramon is.
Iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy értesüljetek a friss bejegyzésekről, DIY ötletekről és akciókról, és töltsétek le az ajándék novellát!
Feliratkozom
