Hosszas töprengés után nem íróként, hanem feleségként és háromgyermekes anyaként, meg egy picit edzőként szólok most hozzátok.
Míg a tinédzserek zöme túlsúllyal küzd, engem a karcsúságom miatt cikiztek. Megkaptam, hogy ilyen lábakat inkább rejtegetni kéne, nem miniszoknyában mutogatni. Egy pálcika vagyok. Higgyétek el, nem kevésbé bántó, mint amikor lebálnáznak egy túlsúlyos gyereket.
Mindig mozogtam, és hiába riogattak, hogy majd az irodai munkavégzés mellett felszaladnak rám a kilók, ez nem történt meg. Lehet legyinteni, és elintézni azzal, hogy jó a genetikám, de az csupán 10-15 %-ban befolyásolja a testalkatot, kb. 20 %-ban a mozgás, nagyjából 60 %-ban a táplálkozás, a maradék 5 %-ot a lelki tényezők, a betegségek, a stressz, az alvás teszi ki. Mindig ügyeltem a táplálkozásomra, nem ragadtam le a rántott hús sült krumplival és a pörkölt nokedlival párosításoknál, nem voltak falási rohamaim, nem fojtottam a bánatomat ételbe, és nem is vagyok különösebben édesszájú. Számomra az okozott nehézséget, hogy ha valami gyötört, akkor a gyomrom pingponglabda méretűre zsugorodott, és fogytam. Nem olyan irigyelni való, mint hangzik.
Az első várandósságom tervezésekor felkészültem arra, hogy szülés után nem kapom vissza a leánykori alakomat (és a másik kettő alkalommal is). 54 kg-mal estem teherbe, 67 kg-osan „döngettem” be a szülőszobába.
Az utolsó másfél-két hónapban sokan mondták, hogy „Tündi, de kikerekedett az arcod!” – pedig, mint említettem, nem volt rajtam extrém túlsúly, csak épp nem ezt szokták meg. Szörnyen rosszulesett. Lehet ezt a mondatot nem bántásként értékelni? Láttam én is a tükörben, hogy egy teltebb arc néz vissza rám, de ezzel együtt is gyönyörűnek találtam magam, és a rosszullétek ellenére is imádtam ezt az időszakot! (Csak tudnám, miért reggeli rosszullétnek nevezik a hányást – bár való igaz, reggel kezdődött, és estig tartott.)
Egy majdnem 4 kg-ot nyomó csodás, egészséges gyermekkel, 60 kg-osan hagytam el a kórházat. Most biztosan sokan felszisszennek, hogy alattuk terhesség nélkül is többet mutat a mérleg, mit akarok én a pehelysúlyommal, de mindjárt megértitek, hova szeretnék kilyukadni. Szóval amikor ott voltam egy kéthetes babával, a megszokotthoz képest 6 kg-mal erősebb testalkattal, pihe-puha hassal, a háromóránkénti szoptatás miatt robotüzemmódban működve, karikás szemmel, frizura helyett lófarokba fogott hajjal (a lebüfizett pólómat azért kicseréltem), és egy rég nem látott, gyermektelen férfiismerős megjegyezte, hogy mennyire „elhagytam magam”, akkor legszívesebben megsimogattam volna egy péklapáttal.
Igen, léteznek olyan pasik, akik nem tudják elfogadni a női test változását. Akadnak olyan személyek, akik azért hagyják el a feleségüket, mert nem fogynak le szülés után. De a férfiak többsége nem ilyen!
A fenti képeket magamnak készítettem három évvel ezelőtt, nem terveztem, hogy megosztom a nyilvánossággal, úgyhogy bocs a minőségért. Most mégis megmutatom őket, hogy erőt adjak nektek, mert ilyen egy igazi anyatest! Az első kép a harmadik terhességem alatt készült, 4 nappal szülés előtt. A második képet 8 nappal az után fotóztam, hogy életet adtam egy több mint 4,2 kg-os gyermeknek.
Szülés után eszembe se jutott sportolni! Erőm se lett volna hozzá. Nem is az egy anya dolga, hogy minél hamarabb eltüntesse magáról a súlyfelesleget. Kilenc hónapig nőtt odabent egy gyermek, nem lehet, nem szabad elvárni, hogy egy hét vagy egy hónap után eltűnjön a várandósság nyoma.
Rólam nem is fog soha. Nemcsak „20-30 kg hízástól mehet tönkre ocsmányul a bőr”, hanem egy nagy babától is – nekem pedig mind a három gyermekem nagy volt. Dacára a terhességek előtti erős hasfalamnak, a puhító és feszesítő csodakrémeknek, soha nem lesz a hasamon a bőr „feszes, szexi, csinos, vonzó bőr”; nagyjából úgy néz ki, ha előrehajolok, mint egy shar pei pofája (épp csak nem olyan szőrös, kicsit sápadtabb, nem pislog belőle két szem, ugatás helyett pedig max kutyorog). De nem bánom. És a férjem libidója sem csökkent miatta.
Ha valaki azt mondja egy nőnek, miután életet adott a közös gyermeküknek, hogy már nem kívánja, mert nem olyan az alakja, mint lánykorában, akkor az menjen csak, nem kár érte. Majd jön helyette egy olyan, aki nem a derékméretet értékeli! Egy férfi, egy igazi férfi úgy szeret egy nőt, ahogyan van, és pluszsúllyal is a fülébe súgja, hogy csodálatosnak találja. Szülés után, amikor a női önértékelés a megváltozott test, az új körülmények, a hormonok tombolása, a nyomás, a kialvatlanság, esetleg a depresszió miatt valahol a béka hátsófertálya és a kibányászandó szén között van, akkor meg főleg.
A mondás szerint a cél szentesíti az eszközt. Nem, a célig való eljutás módja megmutatja, milyen emberek vagyunk, a stílusunk pedig tükrözi a személyiségünket. Nézzetek tükörbe, és lássátok, hogy szépek és értékesek vagytok, akár van rajtatok plusz kiló, akár nincs! A súlyfelesleg nem bűn és nem lehet ok a megszégyenítésre, se a bűntudatkeltésre, még akkor sem, ha mozgásra szeretnénk ösztönözni valakit, reklámcélból pedig elfogadhatatlan.
Senki ne kínozza magát fogyókúrával azért, hogy egy férfi kedvében járjon! Egyetlen férfi (vagy nő) van, akinek a hatására érdemes életmódváltásba (és nem fogyókúrába!) fogni: az orvos.
Ne egy férfi irreális elvárásai miatt sportoljatok, ne is azért, hogy fogyjatok vagy kerekebb legyen a popsitok! Hanem az egészségetek miatt. És mert számotokra örömet szerez.
Különbözőek vagyunk, mindenkinek másfajta mozgásforma jön be: van, aki imádja a latin dallamokat és szereti rázni magát zumbán, mást a hideg ráz tőle, és inkább a meditatív „démonidézés”, a testet-lelket igénybe vevő jóga jön be neki, megint más pedig egy cross tréninggel feszegeti a határait, vagy épp a szabad ég alatti kocogással csendesíti le a gondolatait és dolgoztatja meg a szervezetét... Rengeteg lehetőségből választhatunk.
Nem áltatok senkit, ha valaki soha nem sportolt, akkor az agya nem fogja rögtön jutalomként érzékelni a mozgást, időre van szüksége hozzá. De egy kis kitartással megtapasztalhatjátok, milyen fantasztikus, amikor az ember szívdobogva várja a hét bizonyos napját vagy napjait, mert aznap van edzés! Ha eddig nem éreztetek ilyet, az azt jelenti, hogy még nem találtátok meg a nektek való sportágat. Ne féljetek belevágni, próbáljatok ki többféle mozgásformát! Ne azért eddzetek, hogy felálljon a férjetek cerkája, vagy beleférjetek az XS-es ruhába, vagy sajtot lehessen reszelni a hasatokon, hanem azért, hogy hosszú, egészséges, teljes életet élhessetek, a fájdalmat és a gyógyszereket csak hallomásból ismerjétek, a kórházat pedig csak kívülről lássátok.
Tudom, az időhiány nagy úr. Robotoltok 9 órát, és még mosni, főzni, takarítani kell, tanulni a gyerekekkel... Próbáljatok megoldást találni, vonjátok be a munkába a családot. Lehet két napra főzni, vagy a nagyobb adagból lefagyasztani, apuka is ragadhat fakanalat, és a hároméves is húzkodhatja a porszívót – talán nem lesz olyan tiszta a padló, mintha ti csinálnátok, de ez számára játék, ráadásul így felnőttként is természetesnek találja majd, hogy részt vesz a házimunkában, és nem mástól várja el, hogy elvégezze helyette. Ha a szombat délutáni film megnézése helyett a mozgást választjátok, már tettetek valamit az egészségetek megőrzése érdekében, ha egy hétköznap délutánba is sikerül beszorítani, akkor pedig már sokkal előrébb vagytok.
És miért ne lehetne családi programot csinálni a mozgásból? Tudtátok, hogy rendszeres, bő egyórás tempós sétával sokat tehettek az egészségetekért (és a zsírpárna jobban vékonyodik tőle, mint a felülésektől)? Közben lehet tolni a babakocsit, kerékpározhat mellettetek a nagyobb gyerkőc, és apukának sem kell kimaradnia a mókából, akarom mondani a mozgásból. A szívetek (és a lelketek) nagyon hálás lesz érte.
Ha van lehetőségetek igénybe venni egy személyi edző segítségét, akkor hatékonyabb lehet az edzés, az igényeitekre szabja és az állapototokhoz igazítja az edzésprogramot, vigyáz a testi épségetekre, ügyel arra, hogy ne végezzetek olyan gyakorlatot, ami veszélyes az egészségetekre, egy dietetikus pedig sokkal nagyobb támogatást tud nyújtani, mint bármilyen csodaszer vagy divatos, „tuti biztos, mert a barátnőmnek is sikerült (igaz közben éhezett, folyton kiabált velem és fájt a feje, utána meg kétszer annyit szedett fel)” „2 hét alatt mínusz 8 kiló” fogyókúra, ráadásul az ő pártfogásukkal arra is egész jó esély van, hogy az elért eredményt megtartsátok. És még low carb terméket sem kell vásárolnotok hozzá.
Az egészség legyen veletek!
A fotók a szerző tulajdonát képezik, más személy általi felhasználásuk nem engedélyezett.
